A fogantatástól...
.

2012. szeptember 15., szombat

11 hós poszt és első osztály II. rész

(Ma rohadt nagyot estem a lépcsőnkön... kösz, jól vagyok :))

Natasa 09.04-én lett 11 hónapos, 7,6kg, 73cm. Ez elég keskeny...

Augusztusban ült fel magától, akkor volt 10 hónapos, 2 hetes és 2 napos. Ugyanezen naptól fogva kúszásnál MINDIG használja már a bal lábát.
Majd eltelt 3hét, és akkor végre egyenes háttal ült, derékszögben, és azóta is. Nagyon szeret ücsörögni, teljesen más nézőpontból szemlélheti a világot. Mászni még nem mászik. A kúszás volt a nagy lépés, hogy mindkét lábát használja, az fontos, hiszen akkor kezd el külön működni a jobb és a bal agyfélteke, és bizonyítottan számít majd a későbbi írás-olvasás helyes tevése miatt. Amúgy a térdünkben kapaszkodva már feláll - tök görbén -, aztán visszahuppan a pálcika lábaira. Felállásból nem csinálok nagy ügyet, a kúszás volt a nagyon fontos. Kússzon, 15hós korig jó lenne állni-elindulni. Majd úgyis beszámolok.

Teljesen kibújt a felső két metszőfoga, úgyhogy 4fogú lett.
Utóbbi hónap fogzása alatt volt 3egymást követő délután, amikor felsírt az alvásból és ennyi. Végre valami, amiben hasonlít a tesóira.

Szerintem sokat számít fájdalomenyhítésben, hogy rágja a kenyeret, kiflit. Vettem kölesgolyót DM-ben, Lola-csemege a neve, kétszázvalahány forint. Továbbá 8hóstól vannak puffasztott-rizses tallérok, olyan is eszik. Tulképp mindent eszik, amit lehet. A főzeléket 2 napja szinte semmikor sem fogadja el, mert tiszta takony a gyerek. Állandó orrszívásban vagyunk. Kapja a Cebiont (10csepp per nap), meg a Calcimuscot (reggel-este fél-fél ampulla kis vízben). Mintha működne... Kenyéren él, banánon, puffasztott vackokon és minden étkezésnél megkínálom tápszerrel, amiből hol keveset, hol többet fogad el, de a teljes adagot nem eszi meg.

Reggelire és vacsorára eddig is tápot kapott. Reggel 5-6 körül ébred, tök kómásan elfogadja (aztán visszaalszik kb. másfél órára), majd este 8 körül fekszik le, akkor is már halál fáradt a nagy evészethez. Nem szokta maradéktalanul megenni az adagját... sajnos, és ez ugye a súlygyarapodásán látszik is. Ha nem kér többet, fejre is állhatok, nem fog többet enni. Alig várom, hogy visszatérjünk a délutáni főzelékevésre, az mindig teljesen elfogy. Valószínűleg a jelenlegi gyakrabb tápszerezés miatt iszik kevesebb vizet.

Vizet pohárból iszik lassan fél éve, még amikor elmegyünk is itthonról. Avent pohárban viszem, tökéletes. Cumisüvegben visszatértünk a Tommee Tippeere, az Aventtől öklendezett. Újra HA-s tápot eszik, a régifajtát, Milupát. Annyit kipróbáltunk, semmi sem vált be. AR-t kb másfél hónapig evett "százezer évvel ezelőtt".

Beszéd
Egy hónapja "mammammamamamamma", úgyhogy "m"-betű is kipipálva. Gagyogjon, kísérletezzen, nem várok összetett mondatokat. Nálunk a mamát is maminak hívjuk, tehát nem fogom beállítani, mintha drágaságom már "beszélne". A parasztvakításból elegem van... amiket olvasok... wazze...
Én már 2005 óta alig hiszek el valamit. Egy csaj a fórumomon azzal kezdte (akkoriban), hogy a gyereke 8hónaposan elfütyüli a KáHá reklámját (hiszi a piszi:)), egy másik meg a 6hós gyerekére állította, hogy alig tud tőle gépelni, mert állandóan ott kúszik-mászik az asztal alatt (emiatt mindenki a "fejlődésben elmaradt" saját csemetéjéért kezdett aggódni). Persze egyik sem volt igaz.  Utóbbiakkal találkoztam, csóró gyerek még a fejét sem tudta felemelni, mozdulni nem bírt, mert a hülye anyja a szülész, a szemész, meg a nemtommilyen orvosa kérése ellenére is hüvelyi úton akart szülni - úgy is történt -, aminek oxigénhiányos gyerek lett az eredménye, csomót jártak vele gyógytornászhoz! Idióta!
Nemrég láttam családról fotókat (fiammal egyidős), képről azt mondanám, hogy helyrehozták (remélem úgy is van).
Most tényleg nem babaolimpia vagy miszösz kezdődik a szüléssel! Sőt, fogantatással!

Dévény tornán már az utolsó két alkalmon egyáltalán nem sírt.



Levágtam a haját, vettem 4ezerért egy Philips hajnyírót, 15perc volt, mert nagyon gyenge szálú még a séró, az utolsó egy perc lett csak sírás-rívás, úgyhogy hátul nem sikerült tökélyre. Lényegében sehol sem tökéletes, de jobb, mint volt. 21mm-re állítottam a fejet, elöl pedig ollóval vágtam, meg a"pajeszt" is. Ez utóbbi elég nehéz volt az állandóan csapkodó kezek miatt.
Ha már négyszer használom, akkor utána ingyé' van, mivel ezresért vágják a gyerkők haját mifelénk. 2éves koráig én simán fiúsra nyírom, utána meg olyan haja lesz, mint a nővérének.

2012. AUGUSZTUS





Első osztály befejező rész

Évnyitóra mentünk



 Sulitáska és tornazsák:
 Tornacipő, echte gumi talppal


Utólag kiderült, kellett még vennünk:
- kapcsos rajztáblát (na nem rajzolni (!), azon fognak alkotni, azaz ragasztani, gyúrmázni)
- műanyag számolópálcikákat

- tolltartót ki kellett cserélni, amit vettem keskeny emeletes tolltartó, nem bizonyult elég nagynak a ceruzákhoz, tehát nem volt elég gumis része. (Ez a mintás meg majd jól elvonja a figyelmét, de örültem, hogy valami normálisat kaptam az utolsó utáni pillanatban. Az előző sima kék-fekete volt, oldalán egy csíkkal, semmi minta és egyebek.)





 Vettem még pót grafitceruzákat, nagyon jó a fogásuk, 3szög alakjuk van, csiszoltak, hogy ne csússzanak. Írásproblémás gyerekeknek kifejezetten a 3szög alakú ceruzákat ajánlják. A suli írószercsomagjában is pont ilyen volt. Office D-ból van ez is, máshol nem láttam.
 
Office Depo-ban szereztem meg az ecsettálat szintén, nagy és stabilabb, mint a kisebbek, nem volt hatszáz, mint amire számítottam, cirka a fele lehetett, de már nem emlékszem. Bár részemről ecsettálnak cica-etetőtálkát választanék, az nehezebben borul fel.
 

Technikadoboznak Fila cipősdoboz lett, az elég nagy, felhajtós tetejű (legalább nem hagyja el tetőt). Aldiban amúgy vettem műanyag dobozt, amelybe simán belefér A4-es mappa, de ha a többségnek cipősdoboza van, ne az én gyerekem legyen a kakukktojás.

Tapasztalatok dióhéjban:
Egyházi iskola ide-oda, ugyanazok a problémák itt is, ott is. Neveletlen, csúnyán beszélő gyerekek , fegyelmezni képtelen - de kedves - tanító néni... gyerekek a padok tetején futkároznak - szó szerint... gáááááz! Jövő nemzedéke? Csak el ne rontsák az enyémet! Nem kis munkám van benne!

Fél éve esedékes lett volna bemutatni:
Szülés utáni 6 hós Felicitas csomag: