A fogantatástól...
.

2011. augusztus 28., vasárnap

Vásárlási ajánló

Kád, a legtutibb! :)

Mikor megszületett az első gyerekem, nem mertem fürdetni; fél éves koráig apukája tette. Hagyományos kádunk volt, pont olyan, mint nekem kiskoromban, ami nem tegnap volt. Na, abban azért kell rendesen tartani a gyereket! Egyszer merészeltem egyedül megfürdetni a kislurkót, belement a hab a szemébe, ő ordított, én sírógörcsöt kaptam, hogy "megvakulagyerekem" stb-stb. 

Aztán a lányommal már megvettem ezt a kádat, mely eredeti áron elég húzós, de most le van árazva hó végéig - kuponakció - a Brendonban, ezért gyorsan írtam egy posztot. Első naptól fürdettem benne a gyereket és tökéletesen ment. No para! Ez a kád tuti!

(Mikortól már ül  a gyerek - fél éves kor kb. -, akkor lehet, hogy igényelni fogja a nagyobb kádat, ahol mászkálhat, de ezt gyereke válogatja... fél évig ezzel a "szerkezettel" meg van oldva a napi pancsi. Persze, SOSE HAGYD FELÜGYELET NÉLKÜL A GYEREKET A KÁDBAN!!!)

http://www.brendon.hu/Products/ViewDetails/13699?storetype=store&store=43


Pók - szárító az Ikeából

Már két éve nem tudtam ilyet venni, mert nem árulták Ikeában. Annó vásároltam kettőt, mai napig szuperul használhatóak pici ruhákhoz is - nemcsak zoknikhoz -, és veszettül klassz ezeket használni. Gyorsan vettem még kettőt, félő, hogy ha megint elfogy, éveket várok rá. Hihetetlen, hogy milyen ki szaroknak örülök :)

Régen egy csomó helyen lehetett ilyeneket kapni, ma már hiába keresem...

http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/80189663

(Egyébként Ikea megemelte az árakat... A komódunk pl. 5ezerrel lett drágább a múlt hónapihoz képest, tehát állati ügyesen vásároltunk.)

2011. augusztus 19., péntek

NÉVNAP

Tegnap, Krió és Brenyó után beültünk a kocsiba és a férjem kibökte, hogy mi lesz a lányunk neve. Két név maradt a kalapban az ötből (volt már húsz is), végül a nyertes


         N A T A S A


Egyébként ez az általam javasolt volt :)

A férjemé esett ki, ami szintén nagyon-nagyon tetszett mindkettőnknek, úgyhogy ezért is volt nehéz választani. Mégpedig az a Nóra volt.

"Névadás" előtt a Brendonban vettünk egy pelenkázós hátizsákot, úgyhogy szép "névnapi" ajándék!

Annyira fel voltam dobva, hogy délután semmit sem tudtam aludni, csak feküdtem, bámultam a falat és vigyorogtam (este meg persze kidőltem:)). Végre nevén nevezhetem babót, ez sokat számít.

"Natasa, még 5 vékony kis hetecskét bírj ki bent!"


Jójáték:
http://vagyok.net/vezeteknevek/

Válaszd ki a vezetéknevet, válaszd ki a keresztnevet, aztán kapod a statisztikát, meg a számmisztikát bla-bla :)

2011. augusztus 18., csütörtök

Vér-komoly


Megkötöttük a szerződést, kaptunk majdnem 10% kedvezményt minden feltétel nélkül (tehát nem kell hozzájuk menni uh-ra, se semmire).

Kifizettünk most x összeget, majd szülés után két részletben kell a fennmaradót.


Technikai részletek:
Minden a sárga tatyiba való, ami a képen látható.
A piros tetejű kis dobozba jön a köldökzsinór.
Az alatta lévő zacsiban lévő csőben lesz az anyai vér elemzésre.
A kék dobozban található szett +04-30 C fok között - lehetőleg állandó hőmérsékleten - tárolandó. 2tűt tartalmaz, az egyik a köldökzsinórba, a másik a méhlepénybe megy.
Jégakkut (2db) tilos mélyhűtőbe tenni, simán a hűtőbe tegyük, máskülönben lefagyaszthatja nekünk a cuccot, aztán kuka az egész. A lényeg, hogy hidegen tartsa! Ezt sokszor elmondta nekünk a hölgy, mégpedig azért, mert a használatiban a mélyhűtő van megnevezve.

Ha megyek szülni, ne felejtsük el összekapkodni a cuccokat a szatyiba! :)

Szülést követő egy órán belül felhívni a szállító céget és jönnek az Anyagért.
Ha ezt elmulasztjuk, akkor 24órán belül nekünk kell bevinni a laborba.

Szülésnél külön kérni újszülött vércsoportjának meghatározását, ezt köldökzsinórból vett vérből veszi le szülészdoki.

Szülést követő 4 hónapon belül a Krio laborjába időpontot kérni, és cirka 5 betegségre újbóli vércsekkolásra bemenni, 2500,-Ft/db (HIV, Hepatitis B,C, Szifilisz stb.).

Lesz egy csomó papír, amit a szülésznek kell kitöltenie a szülést követően a Krio részére.
A hölgy szerint Sotén mindent tudnak, mert az egy "gyár" :):):), úgyhogy ne aggódjak, minden flottul fog menni.

Decemberben számlázzák a 2012-es tárolási díjat, nem elfelejteni januárban befizetni! Az idei tárolás és szállítás benne van az alapdíjban.

LELKEMRE CSOMÓZTA, HOGY MIND A BABA, MIND A VÉR ÉRDEKE, HOGY 37+0-TÓL SZÜLHETEK!!! ADDIG MARADJON BENT, EZT BESZÉLJEM MEG BABÓKÁVAL MINDEN NAP! 

ÚGY LEGYEN! ÚGY LESZ! :)

Céldátum min.: 2011. szeptember 23.

2011. augusztus 16., kedd

Kórházi csomag/ok

Hintőpor magamnak
Nívea

Tusfürdő
Nívea

Fogkefe és fogkrém

Fogkrém a DM-es 100pontos utazótáskából
Testápoló
Nívea

Sampon
Garnier

Krém (arc, pocak)

Gyógyszertári hidratáló
Fültisztító

Utazó kiszerelés DM
Zsebkendő

10db-os csomagok
WC-papír


Domestos spray + háztartási papírtörlő


Dezodor stift
Nívea
Uolyan, mint itthon használok alapból, csak stiftet vettem, hogy ne legyen fullasztó
Borotva gél és borotva

Borotva a DM-es 100 pontos utazótáskából, gél pedig mini Balea
Kézmosó szappan
Antibakteriális

Intim szappan


WC-ülőke törlőkendő
Domet
DM
Intim törlőkendő

DM



Steril vatta

Köldökápoláshoz
Papírvatta

Csaszi hegére briliáns, nem vágja a nadrág, bugyi
Vércukormérő

Accu Chek
Lázmérő

Omron digitális
Algopyrin

Adnak, de kunyizni kell és kis mg-os
Aranyér elleni kenőcs


Vitaminok nekem


Urtica urens 5ch

Tejserkentő, csak akkor, ha már belövellt a tej
Bimbóvédő és krém

Medela bimbóvédő és Garmastan krém
Carefree plus, Tena betétek, Tena bugyi

Tenában maradt még itthon normal és super, super a legnagyobb!



Háztartási keksz

Nekem bejött, rapidkaja
Víz


Pohár


Evőeszközök

Műanyag!



Farmer (rövid, hosszú)


Póló


Pulcsi


Trikó


Bugyi


Ing


Pizsi, hálóing


2 pár papucs (tusolás, közlekedés)


3 törölköző (2kicsi, nagy)


Köntös


Melltartó

Nem merevítős!
Tornazsák

Ha esetleg hamarabb befektetnének tömegszobába, akkor ebbe rakom a fürdőcuccokat és akasztom a fogasra, amíg tusolok.
Telefon és –töltő


Zacsik szennyesnek





Babaruha, babapléd, pelus, textilpelus, orvosi csomag, iratok, könyv, újságok stb.



Utólag hozzáírva, tanácsokból... folytatni fogom, ha van még:
Popsikrém, pelus, mosogatószivacs, koyharuha, hajkefe, hajcsat, fényképező (apa behozza)

Apa behozza                (VIP-szobát szeretnék szülés utánra)
Vízforraló
Tejserkentő tea
Kismama párna
Chicco sterilizáló folyadék
Mellszívó (MAM)

Orvosi csomag babának  - teljes ár!
Hintőpor                      462,-Ft
Fürdetőkrém
Popsikrém                   518,-Ft
70%-os alkohol           368,-Ft (+116,- csomagolás) – kis üveges
Mullap (10x10)          113,-Ft/csomag
Steril vatta
Vigantol olaj
Konakion ampulla
Fültisztító pálcika

(Fotón: mullap, hintőpor, popsikrém, fürdetőkrém, hintőpor alatt Vigantol)


Vigantol és Konakion vényköteles, azt a gyerekorvos fogja felírni, ahogy az összes többit is felírja (mullap, vatta és pálcika kivételével persze), úgy olcsóbb lesz, receptre. Amennyiben emlékezetem nem csal, úgy a Konakionból 2hetente kell egy ampulla, Vigantol ráér, ha hazamegyünk, abból egy csepp/nap, nálunk a 3. életév betöltéséig ajánlják.
Nekem van itthon Vigantol, maradt egy egész üveg és még nem járt le, úgyhogy nem kell kapkodnunk a gyerekorvosnál. Egyébként mifelénk aznap, amikor hazamegyünk jön a védőnő és a gyerekdoki is megnézni az újszülöttet. Az első hónapban a védőnő jött hetente utána.

Fültisztító pálcika nem a baba füléhez kell (arra javaslom a fürdetés utáni, nedves textilpelussal való áttörlést az első életévében), hanem a köldökkitörléshez. Fülészek nem ajánlják a piszkálgatást!

Fürdetőkrém
Nekünk úgy vált be, hogy a fürcsi elkészítésénél bekened vele a kezed és belemosod a kád melegvízbe. Akkor elvileg csomómentes. Babára kenve… sosem mosod le róla, ráadásul úgy fog csúszni a gyerek mint egy hal.


70%-os alkoholból nem kell sok, max. 2héten belül leesik a kölkdökcsonk. Egyébként nálunk alapból van itthon, ugyanis hajfestés után pikk-pakk lehozza a bőrre került festéket anyuról.

Nem írtam a listára, de:
Neogranormon-t
Canestent

Canestent többször használtam a lányomnál, mikor roppant csúnya, és egyre rondább kiütései lettek a pelenkában, amik nem múltak el a sima pkrémtől. Gyerekdoki javasolta, és bejött. Neogranormont mértékkel, de szintén használtam popsira.

Babaolaj, babatestápoló, babafürdető
Nekünk bejött a Nívea termékcsalád és a Gabi… pár hetes kortól. Ami nem jött be, az a JandJ, tiszta viszkető kiütés lett a gyerek.

Babamasszázst csak babaolajjal csináld, mert a testápoló hideg, az olaj meg szétdörzsölve jól melegíti a bőrét. Babaolaj amúgy később koszmóra is a tuti lesz. Bekened a koszmós részt, majd 20 perc mulva kicsit mevakargatod mondjuk textilpelussal, aztán fürcsiben lemosod. Maga a tökély :)

Komment a továbbiakhoz:
Mellszívóm annó volt Avent is, most MAM van (előzőt elajándékoztam a 2. baba után), és nekem mindkettővel fájt a fejés. A szoptatás is baromira fájt az első 5hónapban.

Evőeszközt eddig mindig elfelejtettem bepakolni, na, most végre nem.

Poharam nem volt első gyereknél, másodiknál meg bevittem egy duplafalú poharat, úgyhogy mikor jöttek a kajával, úgy nézett ki, mintha már tele lenne a pohár… ha nem voltam a szobámban, nem kaptam teát, kakaót stb. Szíváááás (meg röhejes).

Tena betét
Nekem kellett annó az extra, mivel kaptam az oxitocint  5 napig és vérhigítót egy hónapig, úgyhogy tényleg kellett a betét.

Hálóinget viszek mutatóba, de pizsipárti vagyok, úgyhogy nálam a háromnegyedes legging trikóval a pizsama.  Ha nincs panasz, a sotén nem turkálnak, úgyhogy nem indokolt, hogy hálóingben nyomassam napi 24órát! Engem amúgy baromira feszélyez és melegem is van benne.

Amúgy nagy Nívea fun vagyok, baromira lenyugtat az illata, jó lesz a közérzetem tőle. Ezt én fontosnak tartom, mert ha én jól vagyok, a baba is érzi. Szokja csak meg az én illatomat, a szokásos illatomat, nem fogok emiatt váltani illatmentes cuccokra, és eddig az első két gyerkőcömnél is így volt, sosem volt gond.

Lázmérőt fontosnak tartom, minden napszakban megmértem a testhőmet, ha van valami gond, akkor az legtöbbször jelzi.

Vércukormérő… valszeg ők is mérik majd a cukrom, babáét pedig biztosan. Nincs ezzel semmi gond, nagyon fontosnak tartom a megelőzést és az ellenőrzést.

Listában jól látszik, hogy sok baktériumölő cuccot viszek, de a legfőbb tenyészet egyike épp kórház, úgyhogy muszáj.

ÉRDEMES ÚGY CSOMAGOLNI, HOGY EGY SZÜLÉSCSOMAG, EGY BENTTARTÓZKODÓS CSOMAG!

Szüléscsomagban a szüléskor szükséges dolgok, a szülés után közvetlenül felhasznált dolgok.
Benttartózkodósba meg a többi.

Mivel én csaszira készülök, ezért szüléscsomagba:
2x1L víz (műtét után inni kell, enni tilos!), 1törölköző, 1Tena bugyi, 1Tena óriás betét, hálóing, pohár, tusfürdő, wc-papír, papírzsepi, telefon.

Amennyiben valaki simán szül, akkor szőlőcukor és egyéb kaják mehetnek, meg kazetta, ha zenével akar szülni. Ebből nem vagyok felkészülve, úgyhogy nem tudok bővebben kifejteni.

Nálam úgy volt, hogy a szüléscsomagot már eleve elhelyezték az őrzőben, még műtét előtt, hisz műtét után oda kerülök majd, a benttartózkodós óriási cuccot pedig a szobámba vitték, ahová másnap mehettem. Szóval ésszel kell csomagolni, hogy meglegyen minden, ami épp oda és akkor kell.

Babaholmi
Sotén adtak mindent mini kiszerelésben (alkohol, hintőpor, popsikrém stb, sőt, pelust is), ruhát is ők adták a babára. Azonban kissapkát nem adtak rá - én sem vittem, kértem tőlük, mégsem adtak -, azt érdemes vinni, mert kis huzat és megfázik a pindúr feje, aztán lehet tömni antibióval, meg szívni a csöpp orrát (mi így jártunk).

Hazahozós cucc kell természetesen. Én viszek be többek között textilpelust büfinek, plédet babónak, pelenkázó-feltétet (az meleg, nem pisil le rögvest :)), pelusokat (jó ha van több). Popsitörlőt is viszek, rémlik, hogy azt nem adnak. Valamint babaitató-poharat, kiskanalat a lefejt tejnek előetetéshez, a szopi-kedvcsinálónak.

Remélem, hogy teljes lett a lista, bár késő is van, fáradt is vagyok, előfordulhat, hogy kimaradt akármi.

2011. augusztus 12., péntek

Apropó...

Pocakfotó 29+2
Kis késedelemmel, mert ugye már esedékes lenne a harmincvalahányhetiésnapi...


Olyan a tartásom, mint egy Kacsának!

Bocs a nem tökéletes fotóért!

Magnézium - új infó
Bementem gyógyszertárba, ahol akartam venni dobozos magnéziumot. Kértem Magnexet (300mg), nem volt, úgyhogy mondtam az eladónak, hogy 250mg-tól jöhet, amit ad. Keres-kutat, én meg szólok neki, hogy a magnesii citricii 500mg magnézium... na, NEM 500mg magnézium! Ideje volt megtudnom, hogy a magnesium citricii állítólag egy melléktermék, és tulképp örülhetek, ha 200mg magnézium van a mc-ben!
Ajánlott nekem magne b6-ot. Mondom neki, hogy az 48mg-os, az kevés, de mutatott nekem műanyag dobozost: 250mg magnézium és négyszázvalamennyi magnesii c./db... hát a hülyének is megéri. Szóval ezt megvettem (Béres).
Csütörtökön pedig a Madách téren (V. ker.) kaptam Magnexet is! Végre nem kell egy dobozzal rohangálnom ide-oda, hanem van egy a táskámban, egy meg a fiókomban.
(Szedem a Béres 500mg-os kálciumot is, lábgörcsre kiváló.)

Kiságy - Faktum
Előzőből kimaradt, mert csak most készítettem fotót.
Persze a hiányzó rácsok is megvannak, csak inkább kivettem, mert a gyerekek imádnak a kiságyban bújkálni.
A matrac keverék (Matrackirály), azaz két szivacsréteg között van a kókuszréteg, nagyon penge, nagyon stabil és még kemény is, bár nem olyan beton, mint a "csakkókusz"...ja, és formatartó, 3évet bírt a lányommal és semmi baja, nincs kifeküdve stb.

Krió-pont - Őssejt-megőrzés
Megnéztem a Kriót, megnéztem a Krió-pontot (Hepinet - Váci úti Brendon mellett -, Krió partnerei) a neten, azaz az ajánlatokat és azt tapasztaltam, hogy a Krióban az én általam választott csomagra csak úgy van részletfizetés, ha kifizetem a teljes díjat, majd a 20éves tárolást egy évig havi részletekben, míg ugyanez a csomag a Hepinetnél: teljes díj 15%-a szerződéskötéskor (amikor megkapjuk a Készletet), majd két részletben a fennmaradó összeg a szülés után 8napon belül, majd egy hónapon belül; az éves díjat pedig évente (tehát 20évesnél 20éven keresztül). Nekem ez a szimpatikusabb.
Érdeklődtem kedvezményekről:
Kriónál 10% a szerződéskötésből v. ultrahangkedvezmény, Krió-pontnál pedig ultrahangkedvezmény, avagy ha nem kérjük, akkor a 6 hetes csípőszűrés lesz kedvezményes - pontos részleteket majd jövőhéten tudom meg, akkor megyünk szerződni. Ja, kellenek az iratai apának-anyának, valamint nekem leletek: Hepatitis B, szifilis (Wassermann) - a hölgy mondta, hogy ha nem gond, vigyem az összes leletem, aztán majd válogat (felőlem :)). Ez utóbbit már azt hittem, hogy sosemsenkisem fogja kérni, köszi védőnéniiiiii, hogy szóltál róla! Egyébként a Krio-pont a Krió szerződéses partnere, tehát Krióhoz fut be a vér.
 http://hepinet.hu/site.php?akt=9

Most így estére ennyi :)

2011. augusztus 11., csütörtök

Dr. Bé újra (30+6)

Szinte be sem léptem a vizsgálóba, már meg is ismert, azonnal felparancsolt A Székre. Helyzet változatlan, C2000. Nagyon megnyugodott, innentől kedélyesen ment a társalgás. Mondta, hogy most már a szexet ne nagyoooon, nem kééééneeee... megnyugtattam, hogy cölibátus van manapság (car ügy, majd bepótoljuk); továbbra se emeljek, se rohangáljak, sokat pihenjek, feküdjek amennyit csak lehet. Nem vagyok ágyhoz bilincselve orvosilag, de lehetőleg minél több fekvés. 4hét múlvára rendelt vissza, de megnyugtatott, hogy folyamatosan be van kapcsolva a telefonja, ha "valami baj lenne, persze nem lesz"... persze-persze!

Kérdeztem, hogy van-e "házi", de nincs, majd 4hét múlva kapom meg a beutalókat MINDENRE, úgyhogy akkor teljes vér- és vizelet, ellenanyag sz., streptococcus kenet, valamint NST-re is mehetek. Lehet, ezzel is hátráltatni akarja a szülésemet - jól teszi, szerintem is számít pszichésen.

Odaadtam neki az uh-leletem, megkérdeztem, hogy nem nagy-e a bpd? Erre, "maga szerint nagy?" Mondom, átlaghoz képest nekem nagyobbnak tűnik. "Ne foglalkozzon vele!"A Lintner doki szerint sincs ok aggodalomra, dehát én meg nem vagyok normális és persze, hogy mindenen aggódok... ez van.

Kértem javaslatot hüvelykúpra, valami prebiotikust akartam, mivel annó a rákszűrésemnél kiemelték, hogy kevés a Döderlein bacim. Ajánlott egyet, ilyet szól, hogy "ártani nem árt"... tehát valszeg ő nem nagyon szereti ezeket, én viszont jobban érezhetem magam tőle, úgyhogy meg is vettem hazafelé: GynOphilus (14db hüvelykapszula), 2héten keresztül napi egy. Biztos hiányzott már nekem az Utrogestan-feeling :):):)

2011. augusztus 9., kedd

Babaruhák (56-68)

Elkezdtem szortírozni a babaruhákat, mert eléggé ömlesztve lett az első 3év a sok költözés, pakolászás, zsákszakadás miatt. Húúúhhh, rengeteg van! Nyithatnék egy turkálót.

Mivel az egyik gyerekem nyár közepén született, a másik meg télen, ráadásul nem is azonos neműek, nos - szinte észrevétlenül - összejött egy hatalmas ruhamennyiség. Ráadásul már 3zsáknyi babaruhát elajándékoztam egy Anyaotthonnak, tehát ami itthon van, az a "maradék".


A legtöbb ruhát, ágyneműt stb. a Brendonban és a Kenguru Goldban vettem. Utóbbi már csak a Mammutban van, azt hiszem, a többi üzlet Kangaboo lett... már nem olyan jó, mint a régi KG, ez szomorú. Várjunk csak :) Sok ágyneműnk van Ikeából, nagyon tuttik!

Nem mondom, hogy nem lehet kifogni klassz dolgokat Tescoban és Auchanban, mert lehet, de nálam mégsem azok a favoritok. 

Azért kezdtem el leválogatni, hogy max. mosni kelljen, és ha kórházba is kerülök, a férjem azt egy nap alatt megcsinálja. A fészekrakási-ösztön léte nem függ a megrövidült méhnyaktól, csak lassabban haladsz a munkával :) A vastag cuccokat (thermo-szerelés, babaplédek, rongyszőnyeg) már kimostam tegnap, fele meg is száradt, már csak a ruhák vannak hátra - erre bekövetkezett a car idő! A tegnapi vihar a szárítókat úgy földhöz csapta, hogy öröm volt nézni. Ha nem lenne ez az orvosi problémám, hát eszembe nem jutott volna a 34. hét előtt a kisujjamat is mozdítani kelengye-ügyben az biztos!


A férjem megvette hétvégén a lányom 4fiókos hófehér - gyönyörű - Malm komódját, így az övét, a 3 fiókosat (rózsaszín, már nem lehet kapni ebben a színben) megörökölte kistesó. Ennek a tetején lesz a merev pelenkázólap (valószínűleg Brevi).
Majd ebbe ömlesztem a ruhákat - ha beleférnek - és mondjuk a 35. héten elkezdem őket kivasalni, átgőzőlni, az teljesen jó fertőtlenítés, porosodni meg ugye nem fog a fiókokban. Egyébként nem vagyok nagy vasalós, elsőre szoktam, aztán már csak mosom, de teljesen külön a mi ruháinktól a bébiét. Pisi- és kaka- meg büfiszagú (esetleg pecséteeees) cuccokat nem fogok összemosni a mienkkel; továbbá az babaruhákat mindig kímélő mosószerrel és extra öblítéssel szoktam kimosni.

(Kiságyról majd később felrakok képet.)

A nagyobbik lányomnak van egy Stuva szekrénye, valami hasonlót képzeltem még el pocaklakónak is:

A szobát max. apa megcsinálja, mire hazajövünk, az annyira nem érdekel, csak a cuccai legyenek tiszták és legyenek meg hiánytalanul, minden, ami KELL; az elrendezés számomra tök századrangú dolog, és szerintem a gyereket sem fogja érdekelni, ha hazajövünk akkor is ráérek áttologatni a bútorokat... nos, ettől még nyugodtan alszok :):):)

Ilyen Jyskben vásárolt ágynemütartó zsákokban vannak/voltak elcsomagolva a baba- és gyerekruháink, mindegyikben egy-egy molyirtó-kazettával. Tökéletes állapotban találtam őket, pont, ahogy elcsomagoltam. A zsákot akcióban érdemes megvenni, akkor csak felepénz, azaz 500,-HUF.


Ez a rengeteg babapléd, 15 db. A szekrényben még van több is, ez már nem fért bele. Hülye módjára vásároltam őket annó.

 Beugrottam Brenyóba, vettem bimbóvédőt (Medela), jól bevált márka és forma (mindkét srácomnál ezzel kezdtük a szopitanulást), valamint 3pár tutyit - ezt még egy hete, mikor nem láttam, hogy itthon milyen rengeteg van a zsákokban -, egy baba itatópoharat (nem volt 300 forint sem, az is Medela - a képen a víz mellett "szerepel"), valamint 2 újszülött-sapit... nálunk sosem elég :)

Fiamat ebben a szerkóban hoztuk haza, szívem csücske ez a szett :)

Lányomat meg ebben a rugiban hoztuk haza, meg valami bodyban és bundazsákban. Egyébként ez a rövidujjú body az egyik kedvencem, csak nem illik egymáshoz a két darab, viszont egy fotót az utókornak megér. Általában nem a legszebb ruhák nőttek a szívemhez... fura.

Kedvencek:

 

 
A lakás több pontján kihelyezett újbabacuccos lelőhely van:


További ruhák:
 
 
 
 
 

 
 

 (Mindegyik párja benne van aktuális tutyiban.)
 
 
 

Újszülött sapkák
Brendonban vettem a legtöbbet, pult alatt vannak, úgy kell kérni őket, úgyhogy ne tévesszen meg senkit, hogy nem látja az üzletben :) 


Gondolkodtam még, hogy veszek pólyát, de eddig bevált a háromszögbe hajtott vékony plédbe göngyölés, úgyhogy most sem lesz másképp.

Van még egy zsáknyi textilpelus, cirka 50db, tök jó állapotban, mivel ami menet közben elhasználódott, azt rögtön ki is dobtam, úgyhogy azt sem kell venni... végre spórolhatunk :)

Egyébként a zoknik, tutyik és egyéb apróságok mosására (meg a melltartókéra is) javaslom a mosózsákot, ami nagy találmány :)

5angolpólyával viszont rendelkezünk, a mi gyerekeink bírták, úgyhogy az van. Hálózsákból csak kettő, mert mindegyik utálta, de mi próbálkoztunk :) Ezért is van annyi pléd, mert mi azzal takargattuk őket, ha kellett, óránként. Idegbajt kaptak már kicsinek is a babák, hogy nem tudnak a zsákban szabadon rugdalózni (tök megértem őket :)).

Tulképp gyógyszertári cuccok vannak még hátra babaápoláshoz, valamint Chicco sterilizáló folyadék mellszívóhoz és ennyi, amit be kell/ene még szerezni, minden megvan, tök nyugiban lehetek :):):)

2011. augusztus 4., csütörtök

Megrövidült méhnyak

Ehét kedden (29+4) felkerestem a dokimat a Klinikán, mivel szombat óta fájt a hasam, szúrt a hüvelyem, és kb. úgy éreztem, mintha a gyerek ki akarna esni. Frankón megrövidült a méhnyak. Az orvosom baromira mérges lett rám, hogy otthon a gyerekekkel focizunk, rohangálunk, játszóterezünk, és valószínűleg nem pihentem eleget, az volt az ok. Mindkét gyereknél betonbiztos volt a hasam, onnan egy ágyúval sem lehetett volna őket kirobbantani... miből gondoltam volna, hogy most másképp lesz?

Tehát most sok fekvés és pihenés van, testmozgás kilőve, vagy befektet az orvos, ezt megígérte.Eszem a magnéziumot, nem keveset, kálciumot is iszok mellé. Kaptam 10 napra elegendő Zinnat 500mg-os kapszulát, ha esetleg bármi lenne, fertőzés stb. és mondjuk nyílnék (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!), napi 2x1db.

Jövőhét csütörtökön kontroll.

Azt olvastam, hogy 1-2 korty konyak, vagy 1korty vörösbor is segít ellazulni, és a sok keményedés ellen kifejezetten használ. Az én hasam pedig már a 11. héttől keményedik rendszeresen. Még nem ittam, úgyhogy csak megemlítettem, hogy lehetne :) Valszeg ki fogom próbálni vacsi után.

Ma elmentünk a DM-be a férjemmel (sok pihenés után, előtt és közben) és megvettem mindent egy esetleges kórházi bent tartózkodáshoz, hogy emiatt se izgassam magam. 6hetet kell kibírni egyben. A férjem sokat segít, de a gyerekek most ovi híján itthon vannak, úgyhogy izgi a szitu, nem tudok egész nap feküdni, hisz férj is dolgozik.

Holnap már a 30. hétbe lépek!

Ui.: Gyerkőcnek még mindig nincs neve, nem tudunk megegyezni.

Viszont találtam egy frankó neves oldalt:


2011. augusztus 1., hétfő

KRIO lesz a Befutó!


Tegnap kaptam meg a választ tőlük a levelemre, melyben részletesen megírták, hogy melyik csomagjuk teljesíti a levelemben írt igényeinket. Nem mondom, hogy olcsó, viszont egy kalap alatt a 3. baba bebiztosítja a tesóit is, és így summa summárum olcsóbban jövünk ki, mintha mindháromnál levetettük volna a köldökzsinór-vért.

Persze tény, hogy nem ugyanaz, mintha minden gyerekemnek a sajátja állna rendelkezésre, de ha az anyagiak nem engedik meg, akkor hiába AKARJA az ember... :(

Mivel a 3. babánk kelengyéjére eddig szinte semmit sem költöttünk (mindene van a nagytesóktól), és egy komódon kívül egyéb nagyobb tételt nem is veszünk neki, ezért bevállalós az Őssejtmegőrzés.

32. héten akarjuk velük megkötni a szerződést, az elég reális időpont, nem tervezek szülni egyelőre.

Érdemes elolvasni (meg utánajárni):
http://www.ossejt.net/szolgaltatok.php