A fogantatástól...
.

2011. április 29., péntek

Doktor Bé és a Többiek

Tegnap felkerestem a szülészemet, Dr. Bét. Mosolygós-kedves-rendes volt, ahogy szokott. Átfutotta a dossziémat a leleteimmel és táblázatommal (progi - ami itt a blogban is szerepel). A kedvéért pakoltam össze mindent egy helyre, ugyanis szanaszét voltak a papírok szerte a lakásban - a tavalyi HPV-szűrésem eredményét a mai napig nem találtam meg. Elismeréssel szólt a meddőségi dokimról, akihez addig jártam, Ők ugyanis - mint kiderült - kollégák voltak A Klinikán. A Hajdú Krisztina pedig órákat adott neki az egyetemen, mikor még tanult. A védőnőm pedig a m.dokimnál írta a szakdogáját, és imádta azt a dokit... kicsi a Világ :)

Mondta, hogy akkor Ő most készül egy "szép császárra" velem kapcsolatban.
Megemlítettem neki a tarkóredőt, mire mondta, hogy 18. heti uh-ra menjek a Lintner Balázs Dr-hoz (Istenhegyi klinika, avagy a magánrendelése pont a dokim melletti szoba), nagy koponya, ha Ő azt mondja majd, hogy minden rendben, akkor Bédoki meg fog nyugodni, és én is nyugodtan kiengedhetek. Egyébként egy genetikus is őt ajánlotta nekem... Na, rögvest be is jelentkeztem, úgyhogy jövőhét utáni pénteken, pont 18. hétbe lépve megyek hozzá. Gyerkőcöm behozta a két nap lemaradását, úgyhogy simán meglesz a méret, hogy diagnosztizálható legyen bármi.

Kifaggattam amnióról, kaptam ajánlást, hogy legyen a tarsolyomban, ha bármi gebasz lenne péntek 13-án... nem vagyok babonás! :)

Ha minden rendben van, akkor 4hét múlva találkozom vele, ha nincs, akkor azonnal-rögtön-iziben telefonálni neki.

Hétfőn megyek a "hagyományos" Afp-re, elvileg meglesz az eredménye 13-ra... nagyon drukkolok, mert azzal kell menni uh-ra.

Szerdán a négyes tesztre vagyok hivatalos és H.Krisztinánál lesz egy uh-m... ha már ott vagyok. Péntekre megvan a vérteszt eredménye. Végülis, ha nem jön meg az Afp, akkor ez sem rossz, állítólag meglesznek benne azok az értékek, amik számítanak.

Amniocentézis gondolatmenet még nincs lejátszva, még nem döntöttem. Vannak napok, amikor egyértelműen "megyek", máskor meg "ki van zárva". Meglátom a véreredményeket és a két uh történéseit, a koponyák majd elmondják a véleményüket és akkor lesz, amit mérlegelhetek.

(Napközben-este a lányomat sokat emelgetem, valahogy megszoktam... ilyenkor utólag kapcsolok és baromira megijedek, hogy ha épp mondjuk amnio után lennék, akkor az szinte kész halálos ítélet a picúrnak. Hiába, a megszokás, ráadásul ha nem fáj a hasam, akkor észre sem veszem a gyerek súlyát (16kg), hisz napi rendszerességgel megy nálunk a "felkapom, megszeretgetem", avagy "kikapom a fürdőkádból". Fogalmam sincs, hogy oldanám meg a beavatkozás utáni kötelező 3-5 nap fekvést, mikor apa éjjel-nappal dolgozik, az egyszem nagyszülő heti össz. 4órára van kalibrálva, a bébiszitter pedig megfizethetetlen lett.)

Amúgy továbbra is keményedik a hasam - már a 11. héttől -, eszem a magnéziumot (Magnesii citricii, meg találtam itthon Magnexet és Magnerotot), valamint vettem vasat (Ferrocomp Forte tabletta: 10mg vas többek között - kismamáknak ajánlva :)). Amikor kevés (6) volt a vasam, kaptam Ferro Folgammát, de mivel most nem mérték az értékeimet, nem merem azzal turbózni magam, ha nem szükséges. Mdokim szerint akár a terhesvitamint el is hagyhatom, azonban ő személy szerint azt ajánlja, hogy magnéziumot - terhesség elején kisebb mennyiséget, később növelhető -, vasat és folsavat a szülésig mindenképpen szedjek - minden kismamának ajánlja.

Baba-érzés: Este mindig érzem Őt, napközben van, hogy nem is tudok rá koncentrálni, mert annyi dolgom van, de mikor lefekszem, akkor ott a kis kapirgálás :) Persze nem egyszerű, hogy pont elöl van a méhlepény, utána jön a gyerek, ilyenkor nehezebb is érezni. Amúgy csak hanyatt fekve bírok elaludni, néha a bal oldalamon, de elég vacak érzés.

VISZONT: Meggyógyultam. Egyik napról a másikra meggyógyultam. Véget ért 2,5hónap - szinte szakadatlan - kínlódás. Úgy néz ki, hogy a "szupervírus" továbbállt. Egyébként a környezetünkben más is ilyen cipőben járt és hasonlóképp nem értjük, hogy lehet ilyen hosszú lefolyású náthás-köhögős car. Én savanyú zöldalmát ettem, hagymát, kamillateáztam, és az utolsó héten Bioparoxot nyomattam a torkomba. Valami, vagy ezek összessége használhatott.

Erről eszembe jutott egy mondás, kb. így szól: "Naponta egyél egy almát, és orvos nem lát!"
(Itt megjegyezném, ha újra marhára beteg leszek - almaevés mellett -, akkor ezt az utolsó  bekezdést törlöm :))

2011. április 27., szerda

Labor-eredmények

Ma végre sikerült átvennem a laborpapírokat (vér- és vizeletvizsg. eredménye, ellenanyag, vércsopi, ekg). A dokinőm szabin volt, tegnap rendelt először, annyian voltak a rendelőjében, mint az oroszok, úgyhogy ma reggel kaptam csak kézhez a doksikat, soron kívül. A lényegre térve: utóbbi évek legjobb lelete. Nem brilliáns, nem szuperjó, de sokkal jobb, mint az eddigiek. Magunk közt szólva, én azért utálok laborba járkálni, mert attól félek, hogy az derül ki: "Csoda, hogy még egyáltalán élek!"

A lényeg a lényeg:
- vércsoport nem változott :)
- ellenanyag: negatív
- ekg jobb nem is lehetne
- Labor:
          - koleszterin hangyányival magasabb a megengedettnél, ez az elhízás eredménye, nem szorul kezelésre, simán diéta továbbra is;
          - cukor, éhgyomri 4,93 mmol/L
          - vesefunkciók: gáááááááááááz - innom kell rengeteget!
          - többi érték klafa!
............kivéve, hogy nem találom a VAS-at!
Legalábbis ennyit sikerült megtudnom gyorshirtelenben házidokkertól. Holnap megyek nőgyógyászhoz, kíváncsi vagyok, hogy mit kommentál hozzá.

2011. április 14., csütörtök

Tabletták

Már rég fel akartam rakni a képeket a cuccokról:

Progeszteron injekció





500mg magnézium/1tabletta



Folsav
Utrogestan 100mg - hüvelykapszula

Femibion - 13. héttől

Beutalók és egyebek, jó tudni

Elmentem a háziorvoshoz, mert "lejárt" a laboros beutalóm, amit márc.07-i dátummal állított ki. Megtudtam, hogy  nem tud lejárni! Ezért ott ültem másfél órát... de, hogy ne menjek hiába, elkértem az ekg-, ellenanyag- és vércsoportmeghatározásos beutalót is. Valamiért ezen utóbbiak elmaradtak a múlt hónapban. Azért nem mentem még el a kötelező laboros körre, mert már több mint 2 hónapja folyamatosan náthás vagyok - és köhögök sokszor baromira -, így meg nem lesz frankó az eredmény... viszont most már eléggé elcsúsztam idővel, kénytelen vagyok, legyek bármilyen állapotban is, de én bizony holnap reggel megyek az SZTK-ba (vagy nevezzék akárhogy)! Persze kúrálom magam kamilla teával és Stodallal, helyretesz, aztán pár nap múlva újra kezdődik minden... nagyon rajtam van valami car!

Legutóbbi dokilátogatásom leírásánál kimaradt, hogy meséltem neki: manapság hagymát eszek hagymával (fokhagyma, lila hagyma, vöröshagyma - nyersen, savanyságban, sütve stb.) annyira kívánom, hogy majd meghalok érte, nomeg a savanyú almáért is ölni tudnék! Tök komoly ábrázattal közölte, hogy nincs az az endokrinológus, aki jobban tudná, hogy mire van szükségem most, mint a saját szervezetem. Tehát ha hagymát kívánok, almát, akkor EGYEEEEK! Eszek, sokszor mosok fogat, meg rágom az Orbitot :):):)

Azt is elmondta, hogy szedjek a terhesség végéig a folsavat és vasat is, mert mindezek jók a terhességnek. Tényleg ahány orvos, annyi félét mond, de mivel én megbízok benne, ezért tartom az utasításait!  Sima pezsgőtablettában veszek vasat, amennyiben a normál tartományban lesz az értékem, ha viszont a labor szerint kevés lesz, akkor úgyis kapok rá emelt dózist receptre.

Jövőhéten megyek a szülészorvosomhoz, mert a meddőségi dokim csak eddig vállalt, szülést már nem vezet le - de nálam ennek nincs is jelentősége, mert nagyon klasszul műt a választott dokker, akit már illendő felkeresnem, nehogy megsértődjön :) Biztos örülni fog, hogy a macerás részen már túl vagyok és nem őt piszkáltam vele, neki már csak a happy time jut.

2011. április 13., szerda

Progeszteron (13+4)



A legeslegeslegeslegutolsó bogyót tegnap még nem használtam fel - vérvétel előtt -, előző nap összesen kettő került be. Mára már nincs semmi, és remélem, hogy szépen beállt a progim.

Dokim mondta, hogy rajtam kívül eddig 2 lány volt a praxisában, aki így ingadozott progeszteron-szinten, és ott is bevetette a "nehéztűzérséget". Én és velem együtt egy másik lány jól reagáltunk a rengeteg erőfeszítésre, de mesélte, hogy sajnos a harmadik sorstársunknak semmivel sem lehetett felhozni... sajnos... 2:1 a doki javára.

Jövőhéten elmegyek még egy utolsó ellenőrzésre, akkor már egy hete nem lesz utró a láthatáron.

2011. április 7., csütörtök

II. 12. heti UH (12+5)

Tegnap megejtettem a géndiagnosztikát:


Kombinált teszt adatok:


Szonográfus (Hajdú Krisztina) rendes volt, ugyanis a 2.8-as nyaki redő átlagon felüli, de még nem veri a lécet, viszont - szerinte - figyelmet igényel. Mondta, hogy amint megvan a vérteszt eredménye, két kismama között bemehetek hozzá megbeszélni annak függvényében, hogy szerinte szükség van-e bármiféle egyéb vizsgálatra. Meglett az eredmény, biológus szerint minden okés, próbált megnyugtatni (nagyon kedves fiatal nő volt), aztán bementem szonográfushoz, szerinte is minden okés. Nem kell mennem négyes tesztre, mert a vérem jó, hanem azt mondta, hogy a 18. heti uh-on legyen komplex szívultrahang, ott nagyon kijön már abban a korban, ha valami nem stimmel a babánál. Mint tudjuk, a mindenféle kóros bébiknél  a szervek,  a véráramlás stb. nem funkcionálnak tökéletesen, mint az egészséges kisbabócáknál.

Lintner-dokihoz fogok menni 18. heti uh-ra! Aztán még a klinikára a komplex szívre rá egy hétre.

Itt pedig kis Prüntyike oldalról, aki vélhetően (80%) LÁNY :):):)


Egész végig ugrabugrált, szopizta az ujját, forgolódott, alig lehetett megmérni. Majd a dvd-ből még vágok be fotókat. Mindene megvan, de nem volt ujjszámolgatás, mert alig lehetett utolérni, annyit pattogott. Méretei teljesen a korának megfelelőek - szóval feltornázta magát -, minden szép és arányos. A szokásos táblázat is megvolt, amit most nem raktam fel, de olyan, mint az első down-szűréses vizsgálatomnál, mindenhol 13+ akármennyi értékkel. Kérdeztem róla dokinőt, mondta, hogy ezeket "kistermetű kínai standardre" méretezték, ez nálunk nem fedi a valóságot, bébim tökéletes 12+5 napos baba.
Érzésem szerint a gyerekkel nincs semmi gond. Persze a javasolt vizsgálatokat nem fogom kihagyni, nagyon fontosnak tartom.

2011. április 1., péntek

Progeszteron (12+0)

Ma reggel MM-ben kezdtem, progeszteron-vérvétel volt. Külön kértem, hogy pdf-be küldjék az eredményt, erre elküldték word-ben, egy nagy katyvasz az egész, alig bírtam kisilabizálni az eredményt a rengeteg személyes adat egyvelege között. Küldtem levelet, hogy legyenek szívesek pdf-ben elküldeni, eddig még semmi. Ezért szeretem a nőgyógyászomnál megejteni a vérvételt, mert MM-től nem ez az első alkalom. A múltkor a "sokhormonos" vérvételem eredményeit voltak képesek elküldeni egy mondatban!!!

Progeszteron: 135 nmol/l - CSÚCS!

Mindez reggel 9előtt 5perccel, miközben az utolsó utróadag hajnali kettőkor került be. Szóval úgy néz ki, hogy valóban elkezdett dolgozni a lepény. Doki szerint nem lesz szükség az utolsó (25.) injekcióra, holnaptól kezdjem leépíteni az Utrogestant, minden nappal egy bogyóval kevesebb. Tehát a mai napig 9 db (3x3/nap) volt, holnap 8, holnapután 7...