A fogantatástól...
.

2011. március 28., hétfő

I. körös 12. heti UH (11+3)

Ez még nem a NAGY-NAGY ultrahangvizsgálat kombinált teszttel, hanem egy megnyugtató uh teszt nélkül, de FMF-kollégával (Fetal Medicine Foundation), aki végezhet down-szűrést. Jövőhéten megyek az Istenhegyi Géndiagnosztikához - szerdán -, lehet, hogy négyes tesztre is befizetek a kombi mellé.

Ráadásul ez nem is az az uh, amit a héten szerdára terveztem, hanem egy másik helyen másik dokis, mert volt hamar ide hely :) Tehát a holnapi canceled.

A képek elég jól eltaláltak: a felsőn az orrcsont... eltéveszthetetlen :) (ez a gyerek is tiszta apja lesz), az alsón pedig a nyaki redő, ami a fekete csík. Szonográfus szerint gyönyörű a gyerek agya, nagyon szépen fejlett mindene, és jó alvókája van, mert legalább 4x kellett köhögnöm, míg felébredt a drága :):):)


A nyaki redőt 1.3-1.5-ig mérte, és én úgy tudom, hogy a legmagasabb értéket kell feltüntetnie, úgyhogy az 1.5. Nomeg én nem látom a combcsont hosszát...??? Meg még a köldökzsinórvér-áramlást sem látom, amit szoktak nézni a modern-kori down-szűrésnél. Szívét meghallgattam, de nem látom feltüntetve, hogy mennyit ver... Placenta helyzete és magzatvíz mennyisége sem lett meghatározva. Még jó, hogy van máshová is időpontom, mert a lányom Magzatdiagnosztikás leletéhez képest ez csak egy "fél-lelet". Éppen ezért, megnyugodni csak akkor fogok, ha jövőhéten az I.gd-ban is azt mondják, hogy minden OKÉ, meg lehet nyugodni.

ULTRAHANG-RÖVIDÍTÉSEK

"AC = haskörfogat
AD = has-átmérő
APAD = a has hosszanti irányú átmérője,
APD = gerinctől a hasfalig mért távolság
APTD = a has kereszt irányú átmérője
BPD = biparietális átmérő. két halánték közti távolság
CRL = fejtető-far hosszúság (ülőmagasságnak is hívják)
FIB = szárkapocscsont
Fl vagy FL = combcsont hossza
FRO/OFD = a koponya hosszanti átmérője (tarkó-homlok távolság)
Gest. hét terhességi hét
HC = fejkörfogat
HU/HUM = felkarcsont hossza
NT= nyakiredő vastagság
OFD homlok és tarkó közti távolság
RAD = alkarcsont hossza
SD = standard deviációk (az életkori átlagtól való eltérések)
THQ/TTD/TAD = mellkas átmérő
TIB = sípcsont
YS = szikhólyag
FL/BPD = ez egy arányszám, amelynek %-ban megadott értéke 71-87% között normális. Ha ettől alacsonyabb, az a 15-22. terhességi hét között vizsgálva Down kórra utalhat, de ez a lelet önmagában nem diagnózis és csak a többi lelettel együtt értelmezhető."

Forrás:
http://www.kismamablog.hu/terhesseg/vizsgalatok/ultrahang-roviditesek-bovitett-kiadas

Down-kór jellemzőiről anyag:
http://www.szote.u-szeged.hu/obgyn/pdf/vedono/szakl/szakml_13.pdf

http://www.kk.pte.hu/servlet/download?type=file&id=521

http://www.agmedical.hu/down-kor-szures

2011. március 25., péntek

Kell... Nem kell... Kellett volna... Nem kellett volna... amnió?!

Rengeteget sütöm itthon az agyam, hogy legyen-e amnio v. sem, avagy CVS legyen?! Arra jutottam, hogy elmegyek 2 (!) db 12. heti uh-ra két különböző helyre. A 2. helyen (12+5) vetetem le a kombihoz a vért, valamint valószínűleg integrált tesztet is kérek majd. "Több szem, többet lát". Félek az 1% vetéléstől, ugyanis nekem sokkal több százalék a vetélési rátám a fizikai tényezőim függvényében, úgyhogy ha lehet, kihagynám, de csak akkor, ha meggyőző eredményeket kapok az egészséges magzatomról. Ráadásul 4D uh-ra is el fogok menni a 15. héten, az is elég sokat számít. Bízok benne, hogy minden jól megy, ahogy eddig is! Most direkt kihagytam a csütörtöki ultrahangot, mondván, szerdáig ne zaklassam a kölyköt :):):) Köv. komment csak az első 12. hetes uh után, azaz jövőhét szerdán, késő délután!

Addig csendesen fövök a levemben meg ilyenek :) Babóca amúgy jól van, szépen mozgolódik, főleg akkor érzem, mikor fekszek, szerintem nagyon klassz, hogy minél többedik terhesség, annál hamarabb érzed :) Előző gyerekeknél a fiamat a 16-17. héten éreztem már biztosra, a lányomat a 10-11. héten, ezt a csemetét pedig a 9. héttől érzem.

2011. március 18., péntek

VV 9+6

Legalább van értelme a szúrkálásnak :)
Egyébként pont a vérvétel időpontjában lett volna esedékes a köv. adag Utró, úgyhogy ez fergeteges mindenhez képest. Már csak pár hetet kell kibekkelni, utána remélem, hogy a méhlepény tényleg dolgozik majd az ügyön, ahogy az meg vagyon írva!

Tegnap mondtam épp a dokimnak, hogy tutira növekedett a progeszteronom, mert azt olvastam, hogy a magas progi növeli a női libidót, és manapság... ugye... ;-) Ezen annyira röhögött. 


Délután lefeküdtem aludni, úgyhogy ezért csak most néztem meg a mailemet. Azt álmodtam, hogy átjött hozzánk a Havas (tanár úr), ő volt a gyerekorvosunk és megkérdezte, hogy megkaptam-e már a vv-eredményét. Mondtam, hogy még nem... ragaszkodott hozzá, hogy megnézzem. Na, álmombeli vérvételeredmény progeszteronszintje 444 volt. Kérdezte, hogy jól érzem-e magam, mert erre már ellenanyagot kellene szednem, annyira az egekben van.  Tiszta pánikos szívdobogásra ébredtem ezek után, és néztem meg a szerényebb eredményeimet :):):)

Szuri 10./25.

Kevésbé hősies ez az injekciós-dolog, mint gondoltam, ugyanis nem fáj, csak kellemetlen, hogy épp fenékbe szúrnak. Elvileg fájnia kéne, mert olajos és izomba adják, le sem írom, hogy milyen vastag tűvel... úgyhogy egy pillanatig megfordult a fejemben, lehet, hogy van valami bajom, hogy nem fáj :):):) Eddig 6 különböző embernél jártam ez ügyben, és mind okés volt. Ami macerás, az, hogy eljussak a tett színhelyére, kivárjam a sorom (ügyeleten ez sokszor necces, mert olyan iszonyat büdös emberek fordulnak meg ott a váróban, mintha rohadnának...).

Az asszisztenssel is beszéltem a Down-szűrésről, hogy milyen későre kaptam időpontot és mennyire idegesít ez a várakozás. Megnyugtatott, hogy 1. még nem vagyok harminc (?), 2. 3. gyereknél nem gyakori.

Ha az életkorom ilyen ütemben fog csökkenni, egy hónap múlva mehetek vissza az óvodába :):):)

10. hét

Kisbabád 10 hetes

A terhesség 10. hetében vagy, az első trimeszterben van a terhességed. Még 217 nap van hátra kisbabád születéséig. CRL: 26 mm.
Terhesség hétről hétre 10. hét
Kisbabád fejlődéséről
A 10. hétre a magzat összes létfontosságú szerve kialakult, és megkezdik összehangolt, közös működésüket. Az agy rohamos fejlődésnek indul: percenként 250 000 idegsejt jön létre az embrionális agyban! Ha a kicsi fiú lesz, a herék megkezdik a tesztoszteron hormon termelését. A külső felépítés is folyamatosan változik, már kialakult a legtöbb ízület: a váll, a könyök, a csukló, a térd és a boka éppúgy, mint az ujjak és a lábujjak. Ez a hét több szempontból is vízválasztó a terhesség szempontjából: a hét végére befejeződik az embrionális szakasz, és kezdetét veszi a magzati periódus. Ez azt is jelenti, hogy ezt követően a veleszületett rendellenességek kialakulására már igen kevés esély van.

Forrás: http://www.babapraktika.hu/hetrol_hetre/10/

2011. március 17., csütörtök

UH 9+6

Szarrá áztam, mire megérkeztem dokihoz. Papírtörlőkbe itattam fel a hajamról a vizet :) Nem telik esernyőre ;-) Na jól van, telik, csak mindegyik a kocsiban van, a kocsi meg apánál... Egy biztos, sokat nem használom őket. Mindenesetre megalapozta a jókedvemet, hogy csorgott rólam a víz, mert ilyenkor tényleg csak röhögni lehet magadon.

A lényeg:
Manuális vizsgálatot most sem kerülhettem el, pedig elővettem a rábeszélőkém, hogy a "múltkor is volt"..., de süket fülekre talált.
Baba gyönyörűen mozgott, kapálózott, rugdalózott, "integetett", láthattam a köldökzsinórt, minden végtagját (ez még nem az az uh, ahol megszámolhatom az ujjait). Amúgy hihetetlen volt... minden terhesség egy CSODA!

CRL: 28mm (doki szerint az átlag ilyenkor 26mm - én úgy vettem észre, hogy előszeretettel lefelé kerekít :)) A táblázataim szerint teljesen OK!
Szerintem elég jól kivehető a képen, átlósan fekszik, fent balkéz-felé a feje, aztán a kezei, majd a teste (kis hóember).

Doki kérdezett a Down-szűrésről, hogy akarok-e vértesztet? Bár - teszi hozzá - ön még nincs 35 éves, de érdemes meggondolni. Jaja, mondom, már nem is emlékszem, hogy mikor voltam 35 éves, oly' régen volt :):):) NEM HITTE EEEEEEL! FRANKÓN! Jólesett :)
Ezek után elmondtam neki, hogy ÉN miként gondolom, hogy lesz:
- 12. heti uh Istenhegyi géndiagnosztikai központban
- kombinált teszt az uh-val egy időben (ingyenes?)
- integrált vérteszt (12. és 15. héten vett vérből)
- 16. hét AFP
 

Amennyiben bármelyik difis, bevállalom az amniót. Doki elégedetten hátradőlt, elképzeltem egy virtuális vállveregetést :):):) Átmentem.

Holnap meglesz a progivérvétel eredménye, ugyanis mégis náluk vetettem le ma. Tiszta beteg voltam péntektől kezdve (az egész család dögrováson volt), úgyhogy örültem, hogy éltem eddig. Jövőhéten csütörtökön lesz még egy UH, aztán már mondhatni, hogy "nem találkozunk többet", mert utána már csak a genetikai lesz máshol, majd a szülészorvossal felvenni a kapcsolatot. Holnap be is jelentkezek 12. hetire. Na, az tényleg izgalmas uh, sok múlik rajta, nagyon-nagyon fontos, hogy jó szonográfushoz menjen az ember!

2011. március 16., szerda

Kiskönyv

Reggel védőnőnél kezdtem, mert holnap kinyír a dokim, ha nem kapja meg a kiskönyvem. 40perc alatt sikerült végeznünk, rekord.

Szerintem a jelenlegi terhesgondozási könyv undorítóan csúnya! Aki azt hitte, hogy a fehér után nem lehet rosszabb, akkor az jól nézze meg EZT!

Miután nem lehet reklámfelületként használni eme kiadványt (talán két éve), azóta lett ilyen igénytelen. A fotón balról jobbra az eddigi kiskönyveim, nomeg a mostani. Természetesen be fogom kötni valami szép és színes borítóba :):):) Nem mintha a külcsín bármit is számítana itt, de utálom a ronda dolgokat!
Emlékszem, mikor megkaptam a szép kiskönyveimet, olyan büszke voltam, ezek a füzetek annyira jellegzetesek, hogy már messziről hirdették: kismama vaaagy!

2011. március 13., vasárnap

Terhesség hétről-hétre (5-9. hét)


9. hét
Itt az embrió már babaszerű alakot kezd ölteni. Van szeme, szemhéja, látszanak a fülkagyló vonalai. Elkülönülnek a kézujjak, és az egész test-, illetve végtagmozgás is megfigyelhető. A külső nemi szervek megjelenési formája a kilencedik hétig azonos fiú, vagy leány embrió esetében.
Az embrió CRL: 22-30 milliméteres. Ez nagyjából egy közepes zöld olajbogyó méretének felel meg. 


8. hét
Már pontosan kivehető a felső és az alsó végtag kezdeménye, folytatódik a szív felépülése. Ebben az időszakban naponta körülbelül egy millimétert növekszik. Majdnem minden lényeges belső szerve megvan, de még nagyon kezdeti stádiumban. Megkezdődik a szem, a belső- és középfül fejlődése, a felsőajak és az orrhegy is felismerhető. A gerincoszlop a nyolcadik héttől kezdve mutatható ki, és finom mozgása is elkezdődik. Megindul a vizelettermelés. Az embrió CRL: 14-20 mm és másfél gramm súlyú.


7. hét
A hetedik héten megjelennek az alsó végtag bimbók és az együregű agy. A szívnek már elkülönült a bal és jobb kamrája, ekkor már 145-öt ver percenként. A felső végtag a 49-52. napon és az alsó végtag az 52-56. napon kezd kifejlődni. A 49-52. napon az embrió 7-10 milliméteres, az 52-56. napra 10-12 milliméter.
  

6. hét
Megjelenik az embrió, melynek mérete ekkorra 3 milliméter. A szívcső pulzálása már megfigyelhető. Beindul a szikkeringés. A szívfrekvencia 80-90 percenként, de a terhesség előrehaladtával a tizedik hétig fokozatosan 180-190 percenkénti értékre növekszik, majd lassú csökkenést mutat a szülésig. A hatodik hét második felében jelenik meg a felső végtag-bimbó. A hatodik hét végére, a 40-44. napra az embrió akár a 4-5 milliméter hosszat is elérheti. 



5. hét
Az ötödik hét során mutatható ki a szikhólyag. Ez egy kerek, gyűrűszerű ultrahangképet adó hólyag, az "éléskamra", ami a növekvő embrió fejlődéséhez szükséges tápanyagokat biztosítja a tizenkettedik hétig (ekkorra a szikhólyag elsorvad, miután elvégezte feladatát). A szikhólyag megjelenése a méhen belüli terhesség egyértelmű bizonyítéka.
9. hét:
 
Ettől a héttől már nem embrióról, hanem magzatról beszélünk. Megjelennek az agyfélteke-hólyagok, kialakulnak az oldalkamrák és a nagyagy-sarló (falx cerebri). Kezd kialakulni az agyköpenynek is nevezett véredényhálózat (plexus chorioideusok), amely ekkor még csak 2-3 mm vastagságú. A szív belsejében kialakul a szívsövény, amely szétválasztja a szív jobb és bal oldalát. A baba nagysága már 17-24 mm. Az alsó végtagon is megjelennek az ujjsugarak. 



Forrás: babanet.hu
 

2011. március 10., csütörtök

...amikor felkelni sem érdemes

Ma elég rossz napom volt. Egész nap szédelegtem és fetrengtem az ágyon, mert aludni sem nagyon tudtam, kínzott a hányinger, miközben olyan hangosan korgott a gyomrom, hogy a szomszédban is hallhatták.

Viszont kora délután már idő volt, hogy induljak a dokim délutános rendelésére a megbeszélt papírért és a mai napi szuriért. Puccba vágtam magam, majd fogmosás után hánytam egyet, kijött az egész napi kaja... rossz időzítés...

Aztán csak elindultam, de teljesen időzített bombának éreztem magam, úgyhogy bevágtam a táskámba egy szemeteszsákot, tuti, ami biztos. Persze nem is mertem arra gondolni, hogy mi van, ha a metrón jön rám, én meg előveszem a kukásszatyrot és belehányok. Szerencsére erre nem került sor, több mint kínos lett volna.

Injekció után még volt egy utam fonalakért, Kálvin-téren akartam leszállni, ezért csak szakaszjegyet vettem, de annyira carul voltam, hogy Deákig utaztam. Ott majdnem megbüntetett az ellenőr, 5percbe került, míg kidumáltam magam, hogy elszámoltam a megállókat. Ha azt mondom, hogy szarul vagyok, azt tuti nem veszi be, pedig szerintem szemmel látható. Ezután kb. úgy éreztem magam, mint egy bűnöző, pedig semmi szándékosság nem volt bennem, ráadásul én jártam pórul, mert Deákról sokkal többet kellett gyalogolni, mint Kálvinról. Erről ennyit. 

Fonalbolt nem ér meg egy posztot sem, többet nem megyek oda. Se nem voltak kedvesek, sőt, egyenesen tolakodóak voltak, se nem rakták össze a tegnapi megrendelésem, miközben az érkezésem előtt még ma fél órával telefonáltam is nekik. Ez volt a hab a tortán mai napon.

Hazafelé apa felvett engem gyerekekkel, és most itthon pihenek, mert totálisan kikészültem 2,5 óra alatt, ami tulajdonképpen egy semmiség. Már bedobtam magnéziumot, utrót, várom, hogy elmúljon a hasfeszülés, tényleg totál carul vagyok..., de legalább nem hánytam többet. Habár a dokim nagyon örült ennek az újabb tünetnek...

2011. március 9., szerda

Progi-injekció

Ma túlestem az elsőn, már csak 24 nap van hátra :) Nem volt vészes. Remélem, hogy 2hét múlva, agyonszurkált fenékkel hasonlóképpen fogok újra nyilatkozni :):):) Természetesen nem az Utró helyett kapom, hanem a 3x3 tabi mellé.
Doki rendes volt, kaptam az ampullák mellé egy halom fecskendőt, meg tűt.

Mikor már épp megnyugodtam, hogy babócával minden okés, akkor pont nem hiányzott ez a progihiány, hogy tovább aggódjak.  68,8 nem rossz, de nem is olyan jó, hogy az orvosom elégedetten hátradőljön, ezért is mondta, hogy mindenképp legyen a napi egy szuri. 

Már a 12. heti uh-t várom de nagyon-nagyon, hogy lássam, minden rendben odabent! Felőlem szúrkálhatnak, csak tudjam, hogy a bébi teljesen okés! Úgy fogom időzíteni, hogy lehetőleg a fiam v. a lányom 12. heti uh-jának napján menjek, mert akkor tudok hasonlítgatni... most ezzel kínzom ám magam... hasonlítgatok...

2011. március 8., kedd

8+4 VV




Mivel a 3x2-ről 3x3-ra emelt Utrogestan csak kettővel (!!!) emelte a progiszintem csütörtök óta, ezért holnap megyek progeszteron-injekcióért. 5doboz (25db), minden nap egyet kell beadni a fenékizomba, mellette továbbra is nyomni a 3x3 utrogestant.  Csütörtökön megyek az orvosomhoz, kapok tőle egy papírt, melyet meglobogtatva ügyeleten bármikor kénytelenek seggbeszúrni engem :)

Hétköznap megoldom, mert nagyon jóban vagyok a körzetivel és asszisztensével, úgyhogy ott beadják nekem, a hétvége lesz a kuncsorgós-ügyeletes.

Barátnőmmel épp arról beszéltünk, lehet, hogy nekem mindig is alacsonyabb volt a progim, mindkét gyereknél, mert ez a "komfort-progeszteronértékem", de mivel akkor nem mértük, nem lehet tudni, úgyhogy inkább féljünk és nyomjuk fel :):):)

8+4 UH

Na, ma elmentem vérvételre, és mivel volt kis üresedés, beugrottam uh-ra. Ez nem konzultáció, csak egy gyors uh fotóval :), ezért olcsóbb is. Jobb fent a feje, majd a teste, látszik a keze és lába.
CRL: 20mm, Gr.s.: 8-9.
Vérvétel eredménye délutánra várható.

Jövőhét csütörtökön megyek köv. vv-re és uh-ra.

2011. március 4., péntek

Következő VV 8+4 (márc.08), UH 9+6 (márc.17.)

Utro 3x3


Délután érkezett a lelet, mivel reggel ment el a tegnap délutáni vérem. Mikor megnyitottam a levelet, majdnem lefordultam a székről. Nem hittem volna, hogy így lemegy. Pedig 4-5órával előtte volt épp az utrogestan "kezelésem" ellenben a múltkori 95.8-as értékkel, ahol már a vérvételnél épp aktuális lett volna.

Minden olyan szép és jó volt, erre jön megint az ijedtség. Remélem, hogy nem fogok progeszteron-injekcióra szorulni!

Utro tájékoztatásában az szerepel, hogy a maximális adagot, ami 3x2 ne lépje túl.... jaja, hát, ha tehetném ugye, nem lépnééééém! Természetesen orvosi utasításra lett emelve, és jövőhét kedden újabb vérvétel vár rám. Csütörtökön mégiscsak elmegyek egy uh-ra...

Ez a hónap sem a spórolás jegyében fog telni. Nem mintha ülnék a pénzen, de ezek akárhogyis, váratlan kiadások sokszor, amik így beficcennek.

2011. március 3., csütörtök

UH 7+6 (vérvétel - progeszteron - eredménye holnapra várható)

Eljött ez a nap is... végre! Tök időben beértem dokkerhez, én voltam a délutános műszakja első páciense és két hét múlva is az leszek :):):) Le van zsírozva, így nem kell várnom senkire sem!

Bementem, leültetett, kifaggatott hogy és miként vagyok, majd jött a vizsgálat. Már elszoktam a manuálistól, jó érzés volt, hogy a 4. hét kivételével csak sima, szinte észrevehetetlen uh-bráner volt csak bennem. De most, basszus, a kézi vizsgálat rohadtul fájt... ezért csak csúsztam-csúsztam egyre feljebb... persze egy idő után már nem tudsz tovább mászni...

Aztán ultrahangon megnézhettem a picikémet, tiszta szép formája lett már, szépen lenövögette a napi 1mm-t, ez volt a házifeladata :)

"Lúdtojásnyi méh szabad környezetben, UH: uterusban egy élő embrió, CRL 12mm, Gr.s.7-8.
T.Védőnő! Kérjük terhes könyvvel és labor beutalóval ellátni!"

Erre mondtam neki, hogy a védőnőm nem sürgeti, szerinte ráér a kiskönyv, erre kategórikusan kijelentette, hogy nem érdekli mit mond a védőnő, Ő ragaszkodik hozzá :) Én azt gondolom, hogy talán a kiskönyvnek van egy bizonyos pozitív ráhatása, varázsa az ember lányára, és sokkal optimistább lesz, ezért akarja nagyon nekem ezt a "terméket", mivel túl beszari vagyok :):):)

Kérdeztem a magnéziumot, mondja, hogy napi 10 görcsölésnél vegyek be az ötszázasból, de ne szoktassam hozzá magam még így az elején.


És íme a fotó, amin a baba "áll", azaz felül a feje, kezei (legalábbis én annak látom), pocak, meg szerintem még egy kis farkinca, ami nemsokára eltűnik. Láttam a szikhólyagot, szabályos szívverést is.

Szépen növöget, tehát megnyugodtam, hogy ebben hozza a tankönyvi formát,  nincs vele semmi baj, de mivel kisebb kicsivel, mint 7+6-nál lenni kéne, ezért tényleg később fogant. Így viszont "csak lány lehet" ;-)