A fogantatástól...
.

2011. szeptember 28., szerda

Új Védőnő látogatása

Ma volt nálunk új védőnő. Most találkoztunk először, eddig csak telefonon értekeztünk, 1x. A megbeszéltekhez tartva magát, mondhatni percre pontosan érkezett. Beszélgettünk, nem egy arcbamászó, szőrszálhasogató típus. Van két gyerkőce, valamint majdnem egyidősek is vagyunk. Elmondta, hogy a kórházi hazajövetelünk másnapján jön látogatni, aztán majd hat hét múlva. De két hetente fel fog hívni, hogy alakul a baba súlynövekedése - előtte persze megkérdezte, hogy van-e babamérlegünk. Ez a menetrend csak a 3. baba miatt van - mondja -, elsőgyerekeseknél megy hetente. 

Kérdezett a szoptatásról, mondtam, hogy az ment, ezen nem aggódok és viszek be mellszívót is. Ezen megnyugodott, ilyet szól, hogy az elsőgyerekeseket rendre beetetik, hogy "nem szabad fejni", aztán mire kijönnek a kórházból, már mehet ő hozzájuk megtanítani a fejést, mert annyira begyullad szerencsétlenek melle.(Én nem tudok kézzel fejni, próbáltam, de még jobban fájt, mint a mellszívóval - kötött a mellem, ez van.)

Megnézte a babaszobát, aztán az egész házat, jót dumáltunk. A lényeg, hogy alig fogjuk látni, de bármikor felhívhatom, ha van valami nyűgöm.

    HOLNAP MEGYEK NŐDOKIHOZ, KIDERÜL A PROGICSASZI IDŐPONTJA. 

Előtte elhozom a hétfői laboreredményeket (Strepto csak jövőhétre lesz kész), valamint pénteken megyek CTG-re és UH-ra, tulképp akkor lesz biztos a csaszi dátuma, de a holnapi legalább valami iránymutató... én továbbra is 04-re szeretném

Hétfőn még elmegyek fodrászhoz, ahogy "ígértem": festés, melír, vágás, majd kozmetikusnál tartós szempilla- és szemöldökfestés :):):) Így utósóra... aztán valszeg  6-8hónapig nem jutok el hozzájuk... nincs bébiszittyó, a férjemnek meg még túl pici lesz a "Feladat", hogy egyedül hagyjam Őket :)

2011. szeptember 24., szombat

Fotók

Fényképek, hogy gyorsabban teljen az idő... mindnyájunknak :):):)


Pocakfotó (37+1)

A 3éves lányom jön azzal mostanában: "Nézd Anya, nekem is mindjárt szétdurran a pocakooom!"
A férjem szerint jövőhéten megszülök, bár már három hete is azt mondta, hogy akkora vagyok mint egy "bazi nagy torpedó".
Lefotóztattam a pocakom szemből, póló nélkül... majd' hanyatt estem, rohadt nagy. Innen fentről nem tűnik hatalmasnak :)
Letűrtem amúgy a nadrág pocakbetétjét, rühellem, de nagyon!



Plüssfigura
Lányomnak vettem Kikában, mert szerintem tökre aranyos, ő meg kidobta a szobájából, mondván fél tőle, úgyhogy azóta a mi hálónkat ékesíti.

Stuva
Kedden raktam össze nagylányom szekrényét, az Övét pedig Natasa kapja meg. Csak a felállítás volt kicsit necces, de igyekeztem vállból emelni, ajtóknál meg apa segített. Igazából az egészet ő akarta összeszerelni, csak nemtom mikor, van elég dolga, én meg roppantmód élveztem.

Egy polccal kevesebb van, mert elfelejtettem, hogy a fiókok fölé is kell egy záróelem. Na, majd jövőhéten megveszem. A gyerekvállfa meg hiánycikk lett bp-i Ikeában, remélem, hogy jövőhéten lesz. Annyira keskeny, hogy sokkal több ruhát tudok velük elpakolni, mint a kerek típusúval, és nem utolsó sorban olcsóé' van.


ARCkrémem!
Itt a "varázslatos" gyógyszertári hidratáló arckrémem a problémás bőrömre, és testápolóként is ajánlotta nekem a bőrgyógyász használni. Elvileg nincs benne semmi, ami irritálnál az arcot, szimplán csak hidratál, ezért is ajánlott olyan nyomi terheseknek, mint éééén :) A jelenlegi adagom szavatossága októberben lejár, úgyhogy bementem a gyógyszertárba, hátha nem vényköteles és igen, nem vényköteles, de akkor dupla árban van... kb. 700,-Ft :):):) 
Használat előtt az optimális hatás elérése érdekében ajánlott gyógyszertári babafürdető krémmel (annó felraktam fotót róla) lemosni az arcot, sőt, problémás test esetében azzal is fürdeni, majd utána használni a hidratálót. Nekem jót tett, és tökre örültem volna, ha már hamarabb hallok erről a krémről.

Tena "XXL-M"
Ezek meg a Tena betétek, óriási különbséggel. A kicsi a normál, a nagy pedig a super (asszem az a neve), a lényeg, hogy a legnagyobb méret. Van még egy köztesem, de azt a csomagot már nem bontottam fel, nem szeretem kukázni a betéteket, elég a két jelenlegi szereplőt, mert nyilván így már nem bacimentes.


Magunkról

Tegnap annyira mocorgott kiscsajszi, hogy megijedtem, "megszülök". Aztán eszembe jutott, hogy még nem olvastam olyan szüléstörténetet, hogy a gyerek szanaszét mozgolódott, majd beindult a szülés, inkább olyan "vihar előtti csend" jött le nekem mindig. Persze nem biztos, hogy ez tényleg így van, de megnyugodtam, hogy nem szülök és lőn, itt vagyunk még mindig :)

Szőrtelenítés - csak nőknek
Tegnap mégiscsak újra gyantáztam a lábam, mert továbbra is utálom a borotvát és még emlékszem az előző terhességemnél, szinte csak a borotvát használtam, a 9. hónap végére már olyan volt a bőröm, mint a szalonnabőr, hiába kentem. Mivel nem vagyok egy polip, nem volt egyszerű a feladat, de megoldható. Elégedett is vagyok. Természetesen a folyamatos gyantázás eredményeképpen könnyebb dolgom is volt, hisz nem volt sok.
A karomat is megcsináltam, bár nem vagyok jeti, de ha már gyantázok... Emlékszem, a Jóbarátok sorozatban Jennifer Aniston miatt kezdtem gyantázni a karom. Épp Bruce Willis-szel "járt", mikor mutatták a karjait... fúúúúj. Bár nekem csak szőke csillogó pihék, de onnantól kezdve úgy néztem magamra, mint egy szörnyre, hiába neki centi hosszú fekete csimbókok voltak az enyémhez képest. Szóval azóta csinálom, és a lábammal ellentétben, szinte alig vannak már szálacskák. A lábamnál ez a folyamat sajnos sokkal lassabb, de láthatóan működik a dolog. Egyébként a szőröknél maradva szerintem elég nagy hanyagság, ha valaki szőrteleníti a lábát és a lábujjaira nem figyel oda, azaz nagyon sok nőnél látható - nyáron ugye -, hogy szőrös a lábujja, ami szerintem roppant undorító, még akkor is, ha csak pár szálról beszélünk. (Szerintem szőrfóbiám van :), de pasikra nem vonatkozik ;-)) Amúgy bikinitrimmert is használok, de ezt úgy nem vesézném ki, mert mindenki, ahogy szereti :)

Ma reggel kitöltöttem a maradék rublikákat a Kriós papíron, ami a "véres táskába" kell majd. Eddig halasztottam, de tegnap tényleg jól beijedtem.  Ma jól vagyunk :), mindhárom gyerek imádja az X-faktort.

Jövőhét péntekre meg bejelentkezek fodrászhoz.

2011. szeptember 23., péntek

CTG_2. (37+0)

Előzmény:
Baromi korán beértünk a férjemmel a kapott időponthoz képest, úgyhogy a győztesek vigyorával elballagtam az Ambulanciára, hogy levetessem az újabb Streptococcus-kenetet (feladóvevény befizetve, lobogtattam a kezemben). Ja, jól pofára is estem, mert a péntek az egyetlen hétköznap, mikor nincs futárszolgálat, úgyhogy Ma nem vesznek le semmit! Óhogyaza!

Amúgy férjem csak a sofőröm, sem uh-ra, se semmire nem jön be velem sosem (fiamnál a 12. hetin volt életében először és utoljára), mert feszélyezi v. nemtommi, én meg tök jól érzem magam ettől - fura pár vagyunk, más meg kéz a kézben és mindig együtt stb-stb :):):)

Nincs mit tenni, hétfőre marad. Egy hét az eredményig, tehát 03-án valszeg nem szülök!
Hétfőn amúgy is megyek laborba vérvételekre, meg leadni "ezt-azt", úgyhogy ez is bele fog férni, csak az idő szorít.

Magzati szívhang:
CTG-n belefutottam egy barátosnőmbe, még a meddőségi dokinál találkoztunk nagyon sokszor és jókat dumáltunk akkoriban is. Most is végig beszéltük az egész vizsgálatot. Az ő dokija is a betöltött 39. hét mellett kardoskodik.... nyilván ez már nem véletlen ("ennyi légy nem tévedhet"?) Mivel csak pár nap különbség van a babócák között, sanszos, hogy egy időben leszünk a kórházban, tök jó! Ő is októberi gyereket akar, én is, nagyon szuper lenne, ha minden kívánságunk ezzel kapcsolatban teljesülne!

Kicsit helyezkedtem, baba kiugrálta magát a kocsiban míg odaértünk, ezért fel kellett cukkolnom, hogy mozogjon rendesen.

Vérnyomásom 120/80, továbbra sem vizesedek. Minden a régi :)De tényleg, ennyi testmozgás mellett, ami kijut nekem nap mint nap, nincs időm vizesedni!

Engem most nem küldtek el flowmetriára, sem uh-ra, úgyhogy irány az eredménnyel az ambulancia; ahol a kiértékelő doki tényleg kivesézte nekem személyesen, hogy mennyire jók lettek az eredményeim és szerinte jelen pillanatban nincs szükség egyéb vizsgálatra. Felhoztam neki is a köldökzsinór-témát... nem tudok róla lekattanni... mondja, hogy a méhen belüli elhalásoknak igen apró, icipici ezredszázaléka következik be a köldökzsinór miatt. Ráadásul elég bosszantónak tartja, hogy ezzel riogatják a kismamákat. Azt is elmondta, hogy lehet a 34. héten ez volt az állapot, azaz a nyakán volt a babának, de már másnap akár le is kerülhetett róla. Higgyem el, ha a babának valami nem kényelmes, ki fogja találni, hogy és mint forduljon jobb pozícióba, ne aggódjak emiatt. Egyébként nem azért, mert megnyugtatott, hanem mert vette a fáradtságot, és élőszóban magyarázta el mennyire jók az eredmények és "aggodalomra semmi ok", nagyon szimpatikus volt ez az orvos. Legtöbbször csak egy szignót nyomnak a papírra és küldenek utamra (nem mellesleg: sokan voltak, mégis szakított rám időt).

Egyébként felhívtam dr. Bét, aki belesuttogta a telefonba, hogy "épp előadáson vagyok, nem tudunk találkozni". Úgy látszik, hogy az összes kérdésemmel mégiscsak kivárom a csütörtököt, amikor úgyis találkozok vele. Bédoki "megérdemelte" volna, hogy most szüljek :)

MÁR CSAK 8-AT KELL ALUDNI ÉS OKTÓBER!

2011. szeptember 22., csütörtök

36+6

Holnap már a 37. hétbe lépek, nincs több paraaaaa! ahahah :):):)

Ahhoz képest, hogy a 29. héten C2000-es lettem és a dokim rámhozta a frászt emígyen:
- Egészséges gyereket akar szülni?! Akkor pihenjen!!!
Tehát ilyen előzmények után jogom van megnyugodni, és nagyon örülök, hogy a 2héttel ezelőtti nőgyógy-eredmény szerint nem rövidültem tovább, nem is nyíltam. Az is igaz, hogy ezen mondatok után nem fociztam többet a gyerekeimmel, és nem rendeztünk több futóversenyt a szereplésemmel. Kiváncsi leszek a következő vizsgálatra, ami jövőhéten lesz és a szülés előtti utolsó, hogy lett-e valami változás.

Ma voltam védőnőmnél, utoljára, mivel a baba már nem az ő körzetében fog megszületni, hanem új címen, ezért jövőhéten családlátogatásra egy vadidegen védőnénike fog jönni... tök szomorú vagyok!

Tehát, 60dkg-ot fogytam. Ez teljesen jó, főleg, hogy az utóbbi héten zabálok, de tényleg. Olyan farkaséhség jön rám sokszor, hogy az valami hihetetlen... aztán meg inkább hánynék, főleg, ha a gyerkőc elkezd forgolódni, akkor tök mindegy, hogy ettem-e, már tengeribeteg leszek!

Mielőtt valaki félreértené, meg kell jegyeznem, hogy azért normális a terhesség alatti fogyásom, mivel jelentős túlsúllyal indultam.

Tobábbra is már csak egy db 500mg-os Meforalt szedek/nap, védőnőm szerint lehet, hogy szülés után teljesen normalizálódik majd az inzulinháztartásom. Úgyis ellenőriztetni fogom, kíváncsi vagyok. Egyébként szerinte csekkolni fogják jobban a babát cukorra, úgyhogy ne aggódjak. Ugyanis felvetettem, hogy nem vagyok terhességi cukros, de határérték, és aggódom, hogy nem veszik esetleg észre, ha a baba nem okés ebből a szempontból. Szerinte nem lesz gond, mert nagyon szépek az eredményeim, de aki belenéz a kiskönyvembe, az látni fogja, hogy a bébit azért kell ellenőrizni (jó, majd azért a dokimnak felhívom rá a figyelmét).

Vérnyomásom is totálisan rendben, átnézte a kiskönyvem, minden a helyén. Kaptam két nagy puszit és a lelkemre kötötte, ha megvan a bébi, akkor mutassam majd meg neki is. Első körös lesz, amint kimerészkedünk majd az utcára - ezt megígértem :)

Új védőnőt felhívtam, kiderült, hogy fogalma sincs, hogy hozzá tartozom-e, mert nem emlékezett rá, hogy az utcánk mettől-meddig az övé. Így abban egyeztünk meg, hogy szerdán ő jön, ha hozzá tartozok, ha mégsem ő jön bármi miatt és erről telefonon nem tájékoztat, akkor nem fogom beengedni illetőt. Ezt kétszer elmondtam, remélem, hogy elég nyomatékosan. Nem vagyunk átjáróház, ráadásul ha ide jönni akar valaki, akkor igenis jelentkezzen be telefonon... az "épp erre jártam" amúgy sem divat. (Tudom-tudom, barátságos és vendégszerető vagyok :):):))

Holnap délelőtt ctg-re vagyok hivatalos, valamint még egyszer levetetem a streptot. Csekket már kértem az előző után is, hogy ne kelljen menet közben még ezzel is rohangálni, úgyhogy már befizetett fv-nyel megyek.

Hétfőn beugrok sotéra vér- és vizeletvizsgálatra, ellenanyag-szűrésre, csütörtökön utolsó szülés előtti nőgyógyászlátogatás (előtte felnyalom az eredményeket a laborból), akkor meg is beszéljük doktorral, hogy mikor lesz a programozott csaszi. Annyiraannyiraannyira október 03-04. van a fejemben, nagyon szeretném, ha akkor születne a lányom! Meglátjuk, hogy mennyire megbeszélhető.

Védőnőm is pártolja a betöltött 39. hetet, mert érettebbek a csecsemők a terminus vége felé, ügyesebbek stb.

Én mindenesetre arra gyúrok, hogy októberi legyen a gyerek, mert az én szüli hónapom a szeptember, és nem akarom, hogy a rokonság együtt köszöntsön, míg a tesóinak meglesz a külön-külön babazsúrja. Tudom, van aki meg direkt szeretné saját szülinapi ajándékának a baba szülinapját is, ez a szép, hogy nem vagyunk egyformák :), meg az is, hogy az enyém már elmúlt szülés nélkül :):):)


Holnap folyt.köv. a ctg-vel.

2011. szeptember 16., péntek

CTG_1. (36+0)

Elöljáróban
Hétfő-kedd hívogattam a Sote ctg-jét, vagy 35x, de vagy foglalt volt, vagy nem vették fel, vagy felvették és már le is csapták. Végül személyesen fáradtam be időpontért... nonszensz.

Mivel ma töltöttem a 36. hetet, ezért a mai nap volt az első eksön, és ez mindig nagyon izgalmas.

(Baromira wc-re kellett mennem - 3x :) -, de se papír, se szappan nem volt 4 helyiségbeeeeen sem, ez elég felháborított. Büfében a 10db-os noname papírzsepi 90,-Ft!!! Szerencsére antibakteriális törlőkendő és folyadék volt nálam - a gyerekek reggel elhasználták az összes zsepim a táskámból, én meg nem pótoltam...)

CTG
Időre mentem, de jó 20percet vártam. Babókám remekelt, ahogy meghallotta a kis haverok szívdobogását, teljesen beindult a gyerekem. A nővér szerint jó eredmények, láttamozó doki szerint is.


Flowmetriára is mentem a nyakra tekeredett köldökzsinór végett, az is rendben volt:
Az arteria umbilicalison PI: 0.88, RI: 0.57, A/B:2.34

Egy büdös szót nem értek belőle, de az uh-s hölgy szerint ez tökéletes, ennyi nekem elég is :) (rég voltam ilyen engedékeny :))

MÉG MINDIG OKTÓBER 03-04-RE HAJTOK SZÜLÉSILEG! (38+3 v. 38+4)

Nem akarok becsavarodni, kint akarom tudni a gyereket; akkor leszek megnyugodva, ha látom, hogy ő jól van és nem kell tovább aggódni holmi nyakra csavarodott köldökzsinór és egyéb végett!

Majd el is felejtettem, mikor beléptem a klinika épületébe, pont összefutottam a - napbarnította, jókedélyű - dokimmal, aki a lelkemre kötötte, hogy ne lébecoljam el a ctg-ket és akkor másfél hét múlva találkozzunk! Háhogynemá', pont én fogom elmulasztani :):):)

Meg akartam tőle kérdezni, hogy meddig szedjem a magnéziumot (van egy olyan car érzésem, hogy ahogy abbahagyom, megszülök, annyira szokott keményedni a hasam, hogy az utcán megállok... meg kell állnom), valamint, hogy van-e valami protokoll klinikai uh a 37-38. hét környékén.

Kérdezés hiányában ezekre nem tudom a választ, tehát a 36. héten még végig szedem a Mg250mg-os kapszulákat, és jövőhét pénteken megint nekifutok a kérdéseknek.

Nagyon várjuk a kiscsajszit, bár a szobája még sehogy sem áll :):):) A tesói is be van zsongva, minden nap beszélnek hozzá és megmutatják Neki (pocakomnak) a játékokat, amiket oda fognak számára adni, ha megszületik... olyan aranyosak... ilyenkor könnybe is lábad a szemem, bár nem vagyok nagy picsogós.

2011. szeptember 9., péntek

Pocakfotó (35+0)

Amilyen ütemben csinálom a pocakos fotókat, meglehet, hogy ez a mai lett az utolsó (?)






Az eddigiek:
(Ha kíváncsi vagy nagyban, akkor klikkelj rá!)


Natasa kirúgja ma a ház oldalát, teljesen fel van pörögve, van, hogy mozdulni sem bírok, úgy kifeszíti magát és érzem a zsigereimben is.

Beszéltem a gyerekdokinkkal, október 07-re szavaz (39+0). Kezet foghat a nőgyógyászommal :):):)

34. hét történései

Hétfőn "SZTK"-ból elhoztam a teljes vizelet-, és a 60perces cukor leleteimet:
Vizelet maga a tökély! Cukor szintén! 

Tehát vittem reggelit, a saját endokrinológus javaslata alapján összeállított teljes kiőrlésű szendvicsem. Nem fogom hazavágni magam fehérliszttel és tejjel, mikor tudom, hogy azt nem ehetek ilyenkor! Accu chekkes mérés, 1percen belüli különbségekkel a laboréval: éhgyomri 5.3, 60perces: 6.5. Labor: éhgyomri 4.24, 60perces: 5.77. Szóval ennyi a különbség a kapilláris és a vénás cukor között! 4hetente írta elő a belgyógyászom a laboros ellenőrzést, egyébként csak annyira kell figyelnem, hogy AC-kel 7.0 felett ne mérjek 60perceset.

Megjegyzem, reggelihez sosem szedek Meforalt, sőt, csak ebédhez szedem, úgyhogy napi 500mg az adagom. Azért nem szedek már kettőt, mert azt hallottam egy barátnőmtől, hogy simán előfordul, hogy Mefitől elapad az anyatej. Tehát, ha egyet szedek, akkor azt könnyebb lesz elhagynom, ha én is ezt tapasztalom. Amúgy bogyó ide vagy oda, tovább fogyok, ezen a téren minden változatlan, úgy néz ki, hogy továbbra is jól működnek a dolgok.

Az új háziorvosomnál – mint annó írtam, kismamák nem várakoznak – ismételten nem töltöttem többet 3percnél! Annyira meg vagyok elégedve!!!

Szerdán beromboltam Hádába. Nem komázom a használt-ruhát, az egyetlen ilyen hely Háda, ahová beteszem a lábam, mert több ruha figyelmemre-méltó. Édes holmikat vettem picúrnak, meg vásároltam egy-két holmit a nagyoknak is. Nem beszélve a cuki Tweenies figurákról 390,-Ft-ért. A srácaim nagyon szeretik a szituációs játékokat, úgyhogy a plüssökkel remekül eljátszanak együtt.



Csütörtök
 Sote – átvettem a Streptococcus-szűrés eredményét:
„B-csoportú Streptococcus nem tenyészett ki”

Nőgyógyász:
Ahhoz képest, hogy időpontom előtt 12 perccel értem oda, 6 ember volt előttem, majdnem felrobbantam (gyűlölök várni)!

A dokim hozta a szokásos kedves formáját. Megkérdezte hogy és miként vagyok, majd vizsgálat. A méhszáj zárt, további rövidülés nincs, tehát maradt a C2000. Mivel tegnap 34+6-on voltam, láttam a dokin, hogy örül, eddig és ilyen jól kihúztam a 29. heti ijedelem óta.

Rákérdeztem egy nagyon kellemetlen problémámra, amivel 1hete szembesültem tusolásnál. OOOOtt, fura göböket tapintottam ki, majd megnéztem tükörben is, ilyet sem láttam még. Először az villant be, hogy HPV fertőzés, de aztán eszembe jutott, hogy arra Negatív vagyok, tehát ha nem kufircolunk félre, sosem lesz olyanom; aztán köv. tipp a herpesz, de elhessegettem, mert semmi sebes, gennyes felület, olyanom sem volt egyékbént még (lehet, hogy most már le kéne kopognom). Meghallottam a diagnózist: visszér! Ott! Na, ilyen is van! A doki szerint nem kell vele foglalkoznom, majd elmúlik. Megjegyzem, rohadtul tud időnként fájni, nem lehet vele nem foglalkozni, csak marhára nem tudok tenni ellene.

Ezt szintén így a 3. terhességre kellett megkapnom, újabb bónuszajándék a másállapothoz :)

Egyébként lehet, hogy tényleg nem kellene vele foglalkoznom, hisz az aranyerem is kijött így a végefelé, tehát minden mindegy alapon bele kell nyugodni. (A férjem szétröhögte magát  a nyomoromon, és akkor már nekem is röhögnöm kellett magamon – már annyira lúzer vagyok, hogy az vicces.)

Szülés:
Vizsgálat után előkapartam a határidőnaplóm, hogy „térjünk a lényegre, mikor szülök?”  Nos, mint megtudtam, az új protokoll, hogy programozott csaszinál most már megvárják a betöltött 39. hetet (még a lányomnál ez a 38. volt). A hegem jól tart, nem rövidültem-nyíltam, egyéb egészségügyi problémám sincs, úgyhogy nem kapkodnak, hiába 3. csaszi.

Elmondtam a kifogásaim, hogy én úgy tudom, hogy 3. csaszinál már komolyabban veszik, azaz nem húzzák a 38. hétnél tovább a dolgot, ráadásul a baba is elég nagy stb-stb., de nem hatottam meg vele senkit, kaptam egy halvány mosolyt.

Abban maradtunk, hogy 3hét múlva utolsó találkozás, addigra prezentálnom kell a teljes vérkép- és vizeletvizsgálat eredményét, amire akkor-rögtön megkaptam orvosomtól a beutalót, továbbá az ellenanyagét is (ha akarok, akkor újabb Streptokenet-eredmény). Akkor, és csakis akkor lefektetjük, hogy mikor lesz a csaszi; nem kell előtte befeküdnöm, bemegyek és jön a műtét.

Jövőhéten mehetek ctg-re, betöltött 36. héten, azaz pénteken. Akkor megkeresni orvost, ő kiértékeli és hetente ez lesz.

Csak úgy köztünk szólva:
Szeptember 30-án töltöm a 38. hetet. Ragaszkodom ahhoz, hogy októberi babám legyen, tehát október 02-án elkezdek ablakot pucolni, lemosni a lépcsőket, kicsit mozgolódni. Nagyon szeretném, ha magától beindulna  a szülés és nem a 39. héten műtenének, mert ez a baba nyakára csavarodott köldökzsinór engem piszok mód idegesít és szeretném őt kint tudni október elejével! Ennyit a vágyaimról. Aztán majd jó vicces lesz, ha szeptemberi lesz. Csak én nem fogok röhögni, mert én is szeptemberi vagyok és szeretném, ha külön hónapja lenne a gyereknek, ahogy a többieknek is - ez az én dilim (?).

Visszatérve férjemre, miután kiröhögte magát az új csapásaimon, elugrottunk a Müllerbe vásárolni - ünnepelni. Ez amolyan stresszlevezető, ugyanis a rövidülés miatti a pánikban elég kevés helyre jártunk az utóbbi időben.

Vettem 4x80db-os törlőkendőt 1380,-Ft-ért. Megmondom őszintén, nem rossz, de a DM-es Babylove-os (bár pár százzal drágább) pár fokkal jobb, azaz utóbbi nekem vastagabbnak és nagyobbnak tűnik. Mindegy, el fog fogyni, mert nem rossz ez.

Vásároltam szoptatós kismama-melltartót, 2db-ot. Nekem Anita van terhesben, ugyanazt a méretet vettem szoptatósban és tökéletesen egyezik, ami nagy megkönnyebbülés, utálok visszavinni árut, ott meg nem lehetett próbálni. 100% pamut, 2490,-Ft. Jó a kapcsa, sokkal pengébb, mint a pár évvel ezelőtt nemtomhol vásárolt, általam nagyon megutált szopismelltartóm, ami állandóan le- és kicsatolódott rajtam. Jól is tart, klassz az anyaga, remekül érzem magam benne. A legnagyobb méret, amit láttam ott, az a 95D.



Lidl-ben is most le van árazva sz.melltartó (1400-ért?), viszont az polyamid és elasztán, ezektől én vakarózok mostanában, tehát az Anitától is, ami nem kevés pénzbe került.

Nemsoká’ hozok pocakfotót.

Ui: 
AZ ARCOM HELYREJÖTT A 30. HÉT TÁJÉKÁN!!! HURRÁ! Fuzidinsavas krémmel nem mertem kenni, csak a sima gyógyszertári cuccot használtam, és vagy attól, vagy a hormonoktól, de végre széééép a képem!

2011. szeptember 4., vasárnap

El is felejtettem...

Múlt héten kiváltottam a Várandós-csomagot (Brendonban). Kupon a Várandós mamák tanácsadója c. könyvben, amit a védőnőtől kapsz a terhességed elején!





Tartalma:
- Avent tárolópohár tetővel
- Sudocrem minta (nálunk mindig van itthon ebből a krémből, nagyon jó)
- 1db pampers premium care newborn pelus
- MAM Start cumi (0-2 hós korig)
- Paradontax fogkrém (20ml)
- Mecsek Baby teafilter, 5db
Füzetek: Homeopátiás füzet, MAM termékkatalógus, Anyák lapja és Baba magazin-kanállal (2011.04.hó), Gyermekszületési Tanácsadó (felicitas könyv)


A kórházban kapott Kismama-csomagban lesz majd a Babagondozási tanácsadó, annak a kuponjával lehet kiváltani a gyerek fél éves korától a Babacsomagot a Felicitas bolthálózatában (biztos majd megint a Brenyóba megyek :).


Múlt héten befestettem a hajam, hurrá. Felkészültem :) Megtaláltam a legtutibb hajfestéket számomra: Koleston Perfect. Elvileg a Wellától. Nos, én használtam L'oreal-t, sima Wellát, Lisap-ot, de ez a KP a legtutibb. Nagyon nem akar kopni :):):) Természetesen fodrászfestékről beszélek, nem bolti kevertről.

Ha kihúzom - és kihúzom! - a 38. hétig, akkor a fodrászomhoz megyek már festésre, meg kozmetikushoz, kicsit kényeztessenek ŐK.

Legyantáztam a lábam - szuper volt ebben a dög melegben, úgyhogy bekapcsoltam a klímát és a ventillátort is, máskülönben nem működött volna a dolog. Mostmárcsak a borotva lesz, mert már akármikor mehetek, nem érek rá várni a milliméterekre.

Pelenkázó
Megvan a pelenkázólap - teljesen pásszol :) a komód tetejére méretben -, alapból nincs felszerelve az aljára (sk. kell, mellékelték) a pöcök, ami megtartja a kiságy szélén. Mivel nálunk nem kiságyon lesz, ezért ezt és így vettem, nincs macera. Azt hittem, hogy olcsóért vettem Kikában, de Brendonban olcsóbbért lett volna (pöcökkel, de biztos leszerelhető :)) - így jár az, aki nem néz körül! Volt gyönyörű rózsaszínben is, csakhogy kiállított darab, olyat nem szoktam megvenni.



2011. szeptember 2., péntek

4D Genesis (34+0)



A piros vonal az átlag, a mi babánk meg az "x", azaz kicsit nagyobb méretei.


Nem lesz pici a baba!

Kiderült, hogy előző lányommal is pont 34+0-nál voltunk 4D-n, úgyhogy itt egy lelet és egy fotó őróla is :) Brendonban készültek akkoriban.




Csupa jó dolgot tudok írni a Szolgáltatóról. Eddig ez volt a legolcsóbb babamozim és a legjobb is! 11ezer forintért Dvd és fotó, amennyiben az ember szeretné a menet közben mentett összes képet cd-n, az +1500,-Ft (nálam ez 70fotó a babáról!). Persze, hogy kértem.

A hölgy nagyon kedves volt, látszott, hogy élvezi, amit csinál. A vizsgálat - mivel nem volt utánam senki - bő 30percesre csúszott :) Megnézte Csilla a hegvastagságomat is, mert már a 34. héten van értelme. Szerencsére nagyon jó! Továbbá a babó összes méretét természetesen. Mondta, hogy az ő tapasztalata, hogy minden további testvér jó 200g-mal haladja meg előző tesót :) Tényleg nagyon meg voltam elégedve, úgyhogy csak ajánlani tudom őket!

Jöjjenek a képek (lehet, hogy vannak egyformák, mert dvd-ről is vágtam be, meg a cd-ről is; akkora a mennyiség, hogy nem tudtam mindet rendesen leválogatni, nagyon siettem)





















Köldökzsinór-keresztmetszet a 3érrel











 Puszi :)


Grimasz - kicsit ébresztgettük, nem tetszett neki, cukorfalat 





könyök

tappancs
- nem is tudtam, hogy ebben a korban a combcsont és a talp hossza közel egyforma :)









A köldökzsinór sajnos a nyaka körül egyszer megtekeredve... ezt senki nem akarja hallani. Első kislányom is így járt. Úgyhogy én már alig várom, hogy 4héttel később legyen és megszülessen a kisbabám, hülyére aggódom magam! Helye már nem sok van, csak remélni tudom, hogy nem lesz galiba.